Igaz ember hitből él

Igaz ember hitből élReformációi olvasókönyv a reformáció első évszázadából

Olvasókönyvünk a reformáció első szakaszát mutatja be a gyerekeknek és ifjú olvasóknak. Részletesen foglalkozik Luther és Kálvin életével, s mellettük olyan reformátorok életéből emel ki fontos epizódokat, mint Ulrich Zwingli, Philipp Melanchthon, Martin Bucer vagy Nicolas Cop, Guillaume Farel, Teodore Béza. A magyar reformáció kapcsán szó esik a mohácsi tragédiáról és következményeiről, a dunántúli, majd az alföldi, főleg a debreceni reformáció eseményeiről, egészen a tordai országgyűlés vallásszabadságot biztosító törvényéig. Olyan jeles személyiségek és reformátorok szerepelnek, mint Habsburg Mária királyné, Török Bálintné Pemfflinger Kata, Sztárai Mihály, Dévai Bíró Mátyás, Nádasdy Tamás, Sylvester János, Radán Balázs, Kálmáncsehi Sánta Márton, Méliusz Juhász Péter, Huszár Gál, Szegedi Kis István, Bornemisza Péter és Károli Gáspár.

A szerző célja, hogy az ismert egyháztörténeti eseményeken túl megismertesse a fiatalokkal a reformáció történetének kevésbé ismert történéseit, közelebb hozza személyeit. A történetek izgalmas cselekményvezetése, szépirodalmi színvonalú stílusa lehetővé teszi, hogy az olvasók ne csak egy adathalmazt lássanak a reformáció eseményeiben, hanem át is éljék azokat. Mindezt segítik Damó István a kor hangulatát idéző grafikái. Olvasókönyvünk történetei a Reformátusok Lapja gyerekrovatában jelentek meg először, a reformáció 500. évében. Tíz éves kortól ajánljuk.

Fenn is, lenn is… 1. és 2. rész

Fenn is, lenn is...Ellentétek és párhuzamok – az életben és a Bibliában

Ovis foglalkoztató füzet 1-2. rész

Isten csodálatosnak teremtette a világot. Én most kezdem felfedezni a csodáit. Ez a füzet is tele van felfedeznivalóval. Csak nyisd ki, és színezz, rajzolj, töprengj és gondolkodj velem. Fedezzük fel együtt!” – mondja a füzet ovis beszélője. És valóban végigvezet a füzet 16 témáján keresztül, elmesélve, kommentálva az eseményeket, dolgokat és viszonyokat.

A 16 témát összefűző két részes foglalkoztató a gyermekek által a hétköznapi életből ismert ellentétpárokat és párhuzamokat dolgoz fel, amelyekhez mindig egy-egy bibliai történet kapcsolódik. A füzeteket egy tanári kézikönyv egészíti ki, amelyben – 32 tanítási hétre elosztva – egy teljes hittanév óvodai programját találja az olvasó.Fenn is, lenn is... 2. rész


Témák:

  1. Sötét – világos; A teremtés története
  2. Jó – rossz; Édenkert, bűneset
  3. Színes – színtelen; József és testvérei
  4. Látható – láthatatlan; Királyválasztás Betlehemben
  5. Kicsi – nagy; Dávid és Góliát
  6. Tűz – víz; Illés a Karmel-hegyen
  7. Közel – távol; Jónás és Ninive
  8. Igen – nem; Angyal Máriánál és Józsefnél
  9. Hétköznap – ünnepnap; A kánai menyegző
  10. Csend – zaj; Jézus lecsendesíti a vihart
  11. Egészség – betegség; A vak Bartimeus meggyógyítása
  12. Sok – kevés; Jézus megvendégel 5000 embert
  13. Szomorú – vidám; Lázár feltámasztása
  14. Lent – fent, Zákeus a fügefán
  15. Lassú – gyors; Asszonyok a sírnál (Jézus feltámadása)
  16. Kint – bent; Péter szabadulása a börtönből

Mi leszek, ha nagy leszek? (kifestő 1. rész)

Mi leszek, ha nagy leszek?

Lóci mesél, Luca tesója, akit az Engem Isten nagyon szeret c. könyvből és kifestőből ismertünk meg. Lócit a foglalkozások érdeklik, és apától sok mindent megtud a bibliai és mai foglalkozásokról, ha már annyira érdekli.

A bibliai és mai foglalkozásokhoz kapcsolódó történetek 6-7 éves gyerekek számára szólnak. A kifestő füzet első részében a színezés mellett további rajzolós, interaktív feladatok várják az érdeklődő gyerekeket, az alábbi foglalkozásokhoz kapcsolódóan: katona, bíró, pásztor, király, zenész, táncos, kereskedő.


Mi leszek, ha nagy leszek? (kifestő 2. rész)

Mi leszek, ha nagy leszek?

Kifestő és foglalkoztató füzet 2. rész

Lóci mesél, Luca tesója, akit az Engem Isten nagyon szeret c. könyvből és kifestőből ismertünk meg. Lócit a foglalkozások érdeklik, és apától sok mindent megtud a bibliai és mai foglalkozásokról, ha már annyira érdekli.

A bibliai és mai foglalkozásokhoz kapcsolódó történetek 6-7 éves gyerekek számára szólnak. A kifestő füzet második részében a színezés mellett további rajzolós, interaktív feladatok várják az érdeklődő gyerekeket, az alábbi foglalkozásokhoz kapcsolódóan: kertész, halász, kincstárnok, bankár, ács, asztalos, írástudó, informatikus.


Számkifestő

SzámkifestőBibliai szám-­ és fogalomgyarapító

Volt egyszer egy hegy. Nem volt túl nagy. De azért elfért rajta egy vár. A vár körül pedig egy város. Már messziről látták az utazók. „Nézzétek, ott a hegyen épült város! Nézzük meg közelebbről!”

Így kezdődik a Számkifestő, amely az 1–12-­ig terjedő számokhoz kapcsolódva mesél egy­-egy bibliai történetről vagy példázatról. A színezős képek és rajzos feladatok mellett egy-­egy mennyiségre, mértani helyzetre utaló fogalom is érzékelhetőbbé válik az oldalpárokon.

A Számkifestőt nagycsoportos óvodásoknak és első osztályosoknak ajánljuk.


Tartalom:

  1. hegyen épült város – Sok
  2. jó barát – Pár
  3. kosár péksüti – Tele
  4. égtáj – Kereszteződés
  5. kavics – Rengeteg
  6. nap – Első, második, harmadik…
  7. kürt – Kör
  8. fiútestvér – Semmi
  9. pénzérme – Hány? Mennyi?
  10. boldog férfi – Mind
  11. pohár – Hiányzik
  12. hónap – Teljes

Mi leszek, ha nagy leszek? (színes gyerekkönyv)

Mi leszek, ha nagy leszek?Színes gyermekkönyv

„Emlékszel rám? Lóci vagyok, Luca tesója. Luca sokat mesélt arról, hogy Isten mennyire szeret minket. Már a születésünk előtt tudja, milyenek leszünk, mi lehet belőlünk nagykorunkban. Én még nem tudom, mi leszek, ha nagy leszek. Most katona bácsi vagyok! Trata-ta-tam!”

– így kezdi Lóci a mondókáját a történetei elején. Ott van vele Luca, anya és apa is, akiket már megismerhettünk az Engem Isten nagyon szeret című könyvből és kifestő füzetből. Lócit a foglalkozások érdeklik, játékaiban hol katona, hol pásztor, hol király, halász vagy írástudó. Végül apa foglalkozásánál köt ki, és úgy gondolja, informatikus lesz ő is. Kár, hogy a Bibliában nincsen informatikus. De világháló azért van, ha nem is olyan, mint manapság. És Lóci apától sok mindent megtud a bibliai és mai foglalkozásokról, ha már annyira érdekli.

Miklya Luzsányi Mónika az Engem Isten… folytatásaként írta a Mi leszek, ha nagy leszek? történeteit 6-7 éves gyerekek számára, ezúttal Lóci szemszögéből. A történetek a Reformátusok lapja gyermekrovatában jelentek meg 2015 során. Ebből a sorozatból válogattuk a színes gyermekkönyv anyagát, amely most is Horváth Mónika grafikusművész illusztrációival jelenik meg. A könyv mellé kifestő és foglalkoztató füzet is készült két részben, 6-6 foglalkozás bemutatásával.

Kukac történetei a boldogságról

Kukac történetei a boldogságrólKukac történetei a boldogságról mellékletSegédanyag 5-7 éves gyerekek hitoktatásához

A Kukac történetek második része Jézus boldogmondásait dolgozza fel az ovisok, első osztályosok szintjén. Kukac, a locska-fecske óvodás fiú most társat is kapott a kedves és okos Zsuzska fruska személyében, aki bizony sokszor “helyre teszi” Kukacot. A két figura viszont megnehezíti a bábozást, így mindig szerepel a történet leegyszerűsített, csak Kukaccal eljátszható változata is. A két bábjátékszöveget minden témánál további feladat- és játékötletek követik: javaslatok az aranymondás (itt: boldogmondás) tanítására, beszélgetésre, rajzra és/vagy papírmunkára, játékra, éneklésre. Az énekek szövege kifejezetten a témához, az adott boldogmondáshoz íródott, a gyermekek által is kedvelt, könnyen énekelhető dallamokra. Legtöbbhöz játék is kapcsolódik.
A bőséges feladatválaszték valódi választásra, az anyag kreatív felhasználására ad lehetőséget.

Kukac történetei a Tízparancsolatról

 Kukac történetei a TízparancsolatrólSegédanyag 5-7 éves gyerekek hitoktatásához

A népszerű, immár több kiadást megélt, s főleg óvodásoknak készült segédanyag minden foglalkozása egy rövid bábjátékkal kezdődik. Ezek főszereplője Kukac, a locska-fecske óvodás, akivel könnyen azonosulnak a gyerekek. Így az ő életükből indulhat ki a tanítás, mely érdekes, játékos feladatokon keresztül folytatódik, az egyszerű színezőtől a kézimunkán keresztül az énekes és szerepjátékokig. Az anyag inkább feladatgyűjtemény jellegű, mint kötött munkaprogram, lehetőséget adva ezzel az anyag kreatív felhasználására.


A csomag tartalma:

  • Tanári kézikönyv, A/5-ös méret, 44 oldal + 21 db A/4-es másolható munkalap.
  • Hozzá megrendelhető Kukac kesztyűbáb is (A-030919).

Brumnabás kifestő

Brumnabás kifestőA „Konrád könyvek” harmadik része egy kifestőkönyv, melyet Vizi János játékos jókedvében, gyermeki örömmel rajzolt a gyermekeknek. A néhány szavas képaláírások a Brumnabás Karácsonya történetét veszik végig, de itt a képek azok, amelyek magukért beszélnek.

Elfogyott, jelenleg nem kapható.

Hét ige a Könyvek Könyvéből

Hét ige a Könyvek KönyvébőlIgés kifestő

Kedves állatfigurák elevenítik meg, és teszik gyermekközelivé azt a hét igét, melyet a szerző kiválasztott. Óvodások, és éppen olvasni tanuló vagy már olvasni tudó kisiskolások kedvencévé válhat ez a kifestőkönyv, s nemcsak azért, mert ebben a korban szeretnek színezni a gyerekek. Széchey Rita gyermekien naiv, mégsem gyermekded képi világán átsugárzik valami abból a kéretlen és számolatlan szeretetből, melyet talán éppen az állatok és a gyermekek, gyermeki lelkek érzékelnek legjobban. „Mert ilyeneké az Isten országa.”

Elfogyott, jelenleg nem kapható.