Mondj igent a Jóra

Mondj igent a JÓRA

Mondj igent a JóraMi kell az életre szóló, helyes morális döntésekhez?
Eszköztár mai fiatalok neveléséhez

Korunk uralkodó nézete szerint a jó és vele az erkölcsi döntés mindig a helyzettől függ. Azon belül is attól, hogy mi az értékes nekem, tehát a jó a személyes viszonytól és döntéstől függ. Ezzel száll szembe a szerző, tételét arra a bibliai igazságra alapozva, hogy az ember nem döntheti el, mi a jó és mi a rossz, mert az egyedül Isten hatáskörébe tartozik. Ő megengedi nekünk a választás lehetőségét a különböző élethelyzetekben, de ez nem változtat a jó vagy rossz alapértékén, amit aztán a helyzetre kell alkalmazni. Erre alapozza stratégiai tanácsait, amikor a pornográfia iránti érdeklődés kerül előtérbe. Egy család életpéldáján mutatja be, hogy a tinédzser fiú internetes kalandozásait lefülelő szülők mit tesznek, és mit tehetnek azért, hogy fiukat annak a jónak a felismerésére vezessék, ami számukra természetes, ragaszkodni hozzá mégsem egyszerű. Apa-anya-fiú kapcsolatrendszerét nem idealizálja a szerző, mindhárom fél hibáit, botlásait és erényeit, lehetőségeit is megmutatja ahhoz, hogy az olvasó ne csupán viselkedési sémákat és elvárásokat kapjon. Teszi mindezt a kegyelem jegyében, felvázolva egy „kegyelemteli nevelési stílus” modelljét, ami túllép mind az autokrata, mind a ráhagyó szülői-nevelői attitűdön.
Josh McDowell Biblián alapuló elvei és gyakorlati meglátásai valós élettapasztalaton alapulnak, ez teszi azokat igazán érvényessé. Új könyve minden szülő és nevelő hasznos útmutatója lehet, ha elfogadja és alkalmazni tudja szemléletmódját, alapértékeit.
A könyv mellékletként tartalmazza a Barna Group és a Josh McDowell Ministry közös felmérését: A pornó mint jelenség – A pornográfia hatása életünkre a digitális korban.

Kérdezz bátran

Kérdezz bátran

Kérdezz bátranIstenről, hitről, vallásról, Bibliáról…

Napjainkra a keresztyén tizenévesek hitének alapjai meggyengültek. Ezt szeretné megelőzni hitbeli alapozó munkájával az amerikai szerzőpáros. A 7–11 éves korosztály számára egyszerűen és határozottan válaszolnak 77 alapvető, hitet érintő kérdésre. Pl. Honnan tudjuk, hogy Isten-e Jézus? Hogyan tudott Isten könyvet írni? Mindig igaza van a Bibliának? Jézus tényleg feltámadt? A kérdések és a válaszok mellett humoros rajzok, és a szülőknek, nevelőknek szóló tanácsok, feladatötletek segítenek a téma elmélyítésében. Így a családi vagy kiscsoportos bibliatanulmányozás hasznos segédeszköze lehet ez az interaktív kiskáté.

Jellemzők:

  • gyakran feltett kérdések
  • biblikus válaszok
  • életből vett példák
  • humoros rajzok
  • minden kérdéshez bibliai igék
  • gyakorlati tanácsok, feladatötletek
Hogy mondjam el mennyire szeretlek

Hogyan mondjam el … mennyire szeretlek

Hogyan mondjam el ... mennyire szeretlekA szeretet kifejezésének 10 módja a párkapcsolatban

Josh McDowell és felesége, Dottie több mint 40 éve élik házasságukban, családi életükben a Hogyan mondjam el… mennyire szeretlek! valóságát.
Így rengeteg személyes tapasztalat, megélt küzdelem és öröm vezetett a könyv életbölcsességként átadható gondolataihoz, amit megerősítenek és árnyalnak azok az esetek, amelyeket a szerző előadói útjain hallott és tapasztalt.

Az Apák 10 fogadalma szerzőjeként most is tíz pontban foglalja össze életvezetési tanácsait, ám nem a „hogyan lehetsz boldog tíz lépésben” leegyszerűsítésére kell gondolnunk elsősorban. Inkább egy olyan csoportosításra, amely odairányítja figyelmünket egy-egy problémahalmazra, segít észrevenni, amire esetleg nem is gondoltunk korábban. Pl. hogyan válhat a szeretet kifejezésének akadályává, ha magaddal nem vagy rendben. Hogy fantasztikus szerelmestárs csak akkor lehetsz, ha igazán meg akarod ismerni a társadat. Hogy a konfliktusok megoldása nem azonos a szőnyeg alá/mellé söpréssel, és hogy figyelni kell a pénzügyekre is.

Josh ügyelt rá, hogy a téma kifejtésébe Dottie nézőpontját, véleményét, sőt helyenként elbeszélését is bevonja. Így valóban több szempontú párkapcsolati könyv született, ami férfi és női olvasóknak egyaránt jó szívvel ajánlható, akár közös olvasásra, feldolgozásra is.

Apák 10 fogadalma

Apák 10 fogadalma

Apák 10 fogadalma

A gyermeknevelés sohasem volt könnyű. Napjainkban pedig szinte kétszeresen nehéz feladatnak tűnik. Örömünkre szolgál tehát, ha találunk a kérdéshez igazán értő embert, aki hajlandó ésszerű tanácsot adni. Az író-előadó Josh McDowell ilyen ember. Több mint 50 évet töltött sikeres ifjúsági munkával, ideértve saját négy gyermekének példás felnevelését is. Jelen könyvében közvetlen, baráti, ugyanakkor tanító hangvétellel szólítja meg olvasóját, s gondolja vele végig a 10 legfontosabb és egész életre szóló elköteleződést. Tanácsai révén megtanulod, miként segíthetsz gyermekednek, hogy e kihívásokkal teli és néha ellenséges világban önbizalommal nézzen szembe a nehézségekkel.

Felfedezed, hogyan vezetheted rá gyermekedet, hogy:

• szeresse Istent, önmagát és a másik embert;
• helyes döntéseket hozzon;
• sikeresen oldja meg a konfliktusokat, és megfelelően viszonyuljon a tekintélyhez;
• megértse Isten szexre és párkapcsolatokra vonatkozó tervét;
• a sikert alázattal, a bukást pedig megrendülés nélkül fogadja.

Az Apák 10 fogadalma jól érthető, átfogó forrásmunka, amely segít abban, hogy gyermekedet mélyen szívedbe zárd, ugyanakkor képes légy felkészíteni egy tartalmas, istenfélő életre.

Az apai kapcsolat

Az apai kapcsolat

Az apai kapcsolat

„Fiatal apaként nagyon meg voltam rémülve. Alkalmatlannak éreztem magam e szerepre, s attól féltem, hogy a világ kultúrája magával ragadja majd a gyermekeimet. Tudtam, hogy semmire sincs garancia, ha róluk van szó, de rájöttem, ha rátalálok az érvényes apaképre, s meg is tudom azt élni, akkor nem is olyan rosszak az esélyeim…”

Josh McDowell azóta négy gyermek édesapjaként mondhatja el, hogy „Apának lenni kiemelten fontos feladat, s nem volt még olyan korszak, amiben fontosabb lett volna, mint ma. Az apával való kapcsolat döntő fontosságú tényező egy fiatal fiú vagy lány egészsége, fejlődése és boldogsága szempontjából.” Mindezt azokkal a mentálhigiénés, viselkedéslélektani és orvosi felmérésekkel, vizsgálódásokkal összhangban állapítja meg, melyek az apahiány súlyos következményeit diagnosztizálják szerte Amerikában. Josh nemcsak a tőle megszokott határozottsággal fejti ki és védelmezi a bibliai családmodell értékeit, hanem tapasztalataiból gazdagon merítve ad szempontokat, bátorítást, mintát a meggyengült láncszemnek, az apának.

A méltán népszerű könyv 2013-ban megjelenő második kiadása a szerző időközben felnőtt gyermekeinek leveleivel bővült.

Az amerikai szerző nemzetközileg ismert előadó, író és a Campus Crusade for Christ (hazánkban: Timóteus Társaság) utazó nagykövete. Több mint száz könyv szerzője vagy társszerzője. Többek között magyarul is megjelent a Több, mint ács; Miért várj?; Az vagyok, aminek mások mondanak?; Ne dobd el a zagyad; Kérdezz bátran! című műve. Töretlenül című könyvéből megtudjuk, hogy gyermekkora Josh életének legnehezebb időszaka volt, s hogy ifjúkorában milyen küzdelmes harcokon keresztül jutott el az élő hitig.

Töretlenül

Töretlenül

Töretlenül

Egy ember igaz élettörténete, út az elmondhatatlan emlékektől az elképzelhetetlen kegyelemig
A szégyen, gyász és kétségbeesés legyőzésének és az igaz szeretet elfogadásának története.
Josh McDowell a 40-es, 50-es években nőtt fel a Michigan állambeli Union City városa mellett, egy családi farmon. Gyermekkor az álmok Amerikájában – innen, Kelet-Európából kétszeresen eszünkbe juthat, hogy ez lehetett Josh életének legszebb időszaka. Ám az ő esetében ez másképp történt. Apja alkoholista volt, aki fiát a családi gazdaság cselédjének tekintette. Semmi szeretetet nem mutatott iránta, és éveken át súlyos bántalmazásokat kellett eltűrnie. Édesanyja ugyan szerette, de képtelen volt segíteni rajta. Josh végső elkeseredésében az Úrhoz kiáltott segítségért, de nem kapott választ. Azt hitte, Isten nem hallgatta meg, vagy nem is létezik.

Lázadó haraggal fordult Isten ellen, és előbb a nemlétét akarta bebizonyítani. Hogy Jézus feltámadása ellen bizonyítékokat keressen, bejárta Európa jeles múzeumait és könyvtárait. Ám bizonyítékot a feltámadás ellen nem talált. Annál többet a nagy kételkedők megtéréséről és bizonyságairól Krisztus mellett. Josh McDowell, a becsületes „Tamás” sem tehetett mást: leborult, és átadta életét Krisztusának. Töretlenül című bizonyságtétele erről az útról szól – mind könyvben, mind filmen – a kisgyermekkortól a teológiai szemináriumig.
Josh azóta a világ egyik legismertebb evangelizátorává vált. Folyamatosan járja az Amerikai Egyesült Államokat csakúgy, mint az egész világot. Mindenütt arra törekszik, hogy segítsen a fiataloknak és a felnőtteknek megerősödni hitükben és a Szentírásra alapozott meggyőződésükben.
Magyarul is számos könyve megjelent, ismerhetjük arcának apai, pásztori, igehirdetői és hitvédői vonásait. Most a gyermek- és ifjúkor eddig rejtett vonásait fedi fel előttünk, amely megrázó bizonyságtételével árnyaltabbá teszi az „amerikai álmot”.
A könyv társszerzője, a film rendezője Cristóbal Krusen, a Messenger Films nevű vállalat alapítója és elnöke. Cristóbal forgatókönyvíró és filmrendező, számos könyv szerzője. Töretlenül című filmje Josh McDowell gyermek- és ifjúkorát meséli el. 

Választ keres a Da Vinci-kód

Választ keres a Da Vinci-kód

Választ keres a Da Vinci-kódDan Brown magával ragadó történetében, A Da Vinci-kódban ábrázolt összeesküvés komoly kérdéseket vet fel a kereszténységgel és annak eredetével kapcsolatban. Sokan érezhetik úgy a könyv vagy a belőle készült film után, hogy amiben hittek, zavarossá vált, s tudni szeretnék, mi is igaz ebből az egészből.

Mária Magdolna tényleg Jézus felesége volt, s gyerekük is született? Az egyház tényleg megmásította az igazságot, s csak kitalálta azt, hogy Jézus Istennek vallotta magát? A ma kezünkben levő Biblia valóban hiteles és megbízható? Jézus valóban feltámadt? A szerző ezeket, s a többi, könyvben felmerült kérdést veszi sorra, s néhány fiatal beszélgetésébe, vitájába szőve keresi a választ. Történelmi bizonyítékok alapján különbözteti meg a tényeket a kitalációktól, s olyan igazságokat tár az olvasó elé, amiben az valóban megbízhat.
Josh McDowell író és nemzetközileg ismert előadó. A Talbot Teológiai Szemináriumon szerzett diplomát. Szerzőként és társszerzőként több mint száz könyvet jegyez. Legnépszerűbb könyvei közül magyarul is megjelent a Több mint ács; Neked milyen szerelem kell?; Bizonyítékok a keresztyén hit mellett; s a legutóbb megjelent Az apai kapcsolat.

Ne dobd el a zagyad

Ne dobd el a zagyad!

Ne dobd el a zagyad

Tévhitek a keresztyénségről

Rövid fejezetekben a közgondolkodás által elfogadott közismert tévhiteket mutat be az amerikai szerzőpáros, mint a jó tanító, a szupersztár, a többféle olvasat, vagy a címlaplány, a férfiasság és a szerelem első látásra mítosza. Életteli példatörténeteik hol meglepőek, hol szórakoztatóak, de mindenképpen elgondolkodtatják a fiatalokat, hisz elsősorban nekik szól a kiadvány.

Vajon mi mit tudnánk felelni az ilyen kérdésekre:

  • Isten valóban egy kozmikus zsaru, akinek a legfőbb célja a jókedv és az öröm eltiprása?
  • A Biblia szerzői valóban legendákká torzították a tényeket?
  • Csak a keresztyénségen keresztül érhető el Isten?
  • Jézus egy tanító volt, de tudja egyáltalán valaki bizonyítani a feltámadását?
  • Témánként kérdések, feladatok vezetik tovább a gondolkodást. Egy ifi-kör hasznos útmutatója, vezetője lehet a kiadvány.

Josh McDowell író és nemzetközileg ismert előadó. Szerzőként és társszerzőként több mint száz könyvet jegyez.