Így szól hozzám a Biblia

Így szól hozzám a BibliaKees de Kort képeivel

Kees de Kort holland festőművész (1934–2022) bibliai illusztrációi világszerte ismertek. A modern művészet képi nyelvén ábrázolta a bibliai történetek alakjait, helyszíneit, mégis a bibliai kor hangulatát idéző művek születtek ecsetje nyomán. Képei a gyermek és felnőtt olvasót, szemlélődőt egyaránt bevonják a bibliai történetek világába. „Ezek a történetek a barátságról, a vigasztalásról szólnak, arról, hogy semmi sem választhat el minket Isten szeretetétől” – vallja a művész szavaival és képeivel.

Az Így szól hozzám a Biblia című sorozat a Holland Bibliatársulat megbízásából készült, és először füzet formában jelent meg. A 28 részből álló sorozat legtöbb füzetében egy-egy bibliai történet található, némelyik összevonva ölel át egy-egy fontos időszakot. A sorozat bejárta a világot, közel száz nyelvre fordították le. Magyarul a Parakletos Könyvesház adta ki 2011 és 2015 között.

A sorozat egyetlen kötetbe szerkesztve is több nyelven megjelent, aminek magyar nyelvű kiadását veheti most kézbe az olvasó. Az Így szól hozzám a Biblia 10 ószövetségi és 18 újszövetségi történetet mesél el képeivel és rövid, könnyen befogadható szövegeivel. Egy üdvtörténeti ívet fest elénk a könyvmű, ami lapozgatásra, nézegetésre, böngészésre ugyanúgy alkalmas, mint egyéni és közös olvasásra, történetmesélésre.

A magyar nyelvű új kiadással az időközben – 2022. augusztus 19-én, 87 éves korában – elhunyt művészre emlékezünk.

Itt a bárány!

Itt a bárány!Bibliai képolvasó társasjáték

A játék 57 kör alakú kártyalapot tartalmaz, rajtuk a bibliai történetekből ismert tárgyak, állatok, növények kis képeivel. Bármely két kártyán mindig egy azonos kép található, ami számos játéklehetőséget rejt magában. Játszhatunk gyors, pörgős párosító játékot, de ha éppen mesélős kedvünk van, a kis képek kiváló inspirációt adnak a történetszövéshez is. A kisebbek számára választhatjuk a memória- és szókincsfejlesztő játékváltozatokat, a nagyobbak és felnőttek pedig a bibliaismeretüket is próbára tehetik.

Jellemzők

  • 5-99 éves korig
  • 2-8 játékos
  • 14 féle játékszabály
  • színes, motiváló képek
  • kör alakú kártyák
  • kártyánként 8 kép

Tartozékok

  • 57 kártya
  • játékszabály

Fejlesztési területek

  • Gyorsaság
  • Figyelem
  • Szövegalkotás
  • Bibliaismeret
  • Formafelismerés
  • Asszociáció

A szabályfüzetben többféle játéklehetőséget ajánlunk, próbáljátok ki mindet!

Itt a bárány - játékszabály (791 letöltés )

A napkeleti bölcsek látogatása – Bibliai matricázó

A napkeleti bölcsek látogatása - Bibliai matricázóKészíts saját karácsonyi képet!

A csomagban található matricák segítségével a gyerekek maguk készíthetnek egy karácsonyi képet, amit kitehetnek a karácsonyfa alá vagy az ünnepi asztalra, de ajándékba is adhatják. A képen az alábbi ige található:

Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt. Máté 2,2

A csomag tartalma:

  • Színes karácsonyi kép vastag kartonból. Egyik oldalán a betlehemi istálló sematikus képe van, ahová felragaszthatják a történet szereplőit a gyerekek. Másik oldalán a napkeleti bölcsek látogatásának története olvasható.
  • Matricás lap 18 darab matricával: József, Mária, kis Jézus a jászolban, bölcsek, állatok, csillagok és „Áldott karácsonyt!” felirat.
  • Leírás és minta a kép elkészítéséhez.

Amikor Jézus született – vizes kifestő

Amikor Jézus született - vizes kifestőA vizes kifestő egy varázslatos színezőkönyv, melyben a gyerekek vizes ecsettel festve keltik életre a történet mozgalmas képeit. Miközben előtűnnek az újabb és újabb részletek, a meglepetés örömével ismerhetik meg Jézus születésének történetét.

Jellemzők:

  • karácsonyi történet
  • vastag lapú, nem ázik át
  • nem maszatol
  • könnyen megfogható vizes filctollal
  • többször újrafesthető képek
  • böngészős feladatok
  • nagy betűk az olvasni tanuló gyerekeknek
  • sikerélmény már a legkisebbeknek is
  • spirálos, könnyen lapozható
  • 3-8 éveseknek

Amikor Jézus született - vizes kifestőÖt bibliai történet:

  • Csodálatos üzenet – Az angyal látogatása Máriánál
  • Úton Betlehembe
  • Pásztorok a betlehemi éjszakában
  • A pásztorok látogatása
  • Újabb látogatók érkeznek – A napkeleti bölcsek

Találkozz Jézussal! – Aki keres, az talál

Találkozz Jézussal! – Aki keres, az találbibliai böngésző piciknek

Keménylapú színes lapozó-könyv, ahol minden oldalpáron elrejtett kis képeket keresgélhetnek a kis olvasók. Hat képes oldalpáron képek, szóképek és egy-egy rövid szöveg meséli el a történetet. 2 éves kortól ajánljuk közös lapozgatásra, keresgélésre, beszélgetésre és mesélésre. Nagyobbaknak jó lehetőség a motivált olvasástanulásra, gyakorlásra is. A félkör alakú fülecskék megkönnyítik a lapozást a pici kezeknek.

Jellemzők

  • böngészős feladatok
  • bibliai történetek
  • vidám, színes képek
  • kemény lapok
  • félkör alakú fülek a könnyebb lapozásért
  • könnyen érthető szöveg
  • 2-7 éveseknek

A könyvben szereplő bibliai történetek

  • Jézus tanítványai
  • A vihar lecsendesítése
  • Jairus lányának feltámasztása
  • Jézus és a gyerekek
  • Zákeus
  • Jézus feltámadása

Városszéli mesék

Városszéli mesékBöngészős bibliai történetek

Jézus csodái nem maradtak titokban, szájról szájra jártak történetei a Genezáret-tó partja mentén és a városokban. Így lettek tóparti és városszéli mesék. Ezekkel ismerkedhetnek a kis olvasók a Csodadolgok-könyvek sorozatban. Mindkét könyvecskében három-három történettel és a hozzájuk kapcsolódó böngészős feladatokkal találkozhatnak a gyerekek.

A városszéli mesék történetei: Gyógyító víz (Gyógyítás a Betesda-tónál), Mese a lépcsőről (Jairus lányának feltámasztása), A koldus botja (A vak Bartimeus meggyógyítása).

Jellemzők:

  • bibliai történetek
  • vidám színes képek
  • 4-8 éveseknek
  • pici méret a pici kezeknek
  • böngészős feladatok

Tóparti mesék

Tóparti mesékBöngészős bibliai történetek

Jézus csodái nem maradtak titokban, szájról szájra jártak történetei a Genezáret-tó partja mentén és a városokban. Így lettek tóparti és városszéli mesék. Ezekkel ismerkedhetnek a kis olvasók a Csodadolgok-könyvek sorozatban. Mindkét könyvecskében három-három történettel és a hozzájuk kapcsolódó böngészős feladatokkal találkozhatnak a gyerekek.

A tóparti mesék történetei: Halfogás gránátalmaillatban (A nagy halfogás), A szél fújta hajó (A vihar lecsendesítése), Uzsonna a parton (Ötezer ember megvendégelése).

Jellemzők:

  • bibliai történetek
  • vidám színes képek
  • 4-8 éveseknek
  • pici méret a pici kezeknek
  • böngészős feladatok

Sokrétű játékok – Bírák kora

Sokrétű játékok - Bírák koraFeladat- és játékötletek

Kiadványunkkal egy olyan játék- és feladatgyűjteményt teszünk közzé, amely az intelligenciatípusokat figyelembe véve a Bírák könyve történeteihez, témáihoz gyűjti a lehetőségeket.

A „sokrétű intelligencia” elmélete a következő intelligenciatípusokat írja le: Verbális-nyelvi, Logikai-matematikai, Testi-mozgásos, Vizuális-térbeli, Zenei-ritmikus, Kapcsolati, Önismereti, Természeti, Egzisztenciális.

Az intelligencia-tesztek és a köztudat legfeljebb az első kettőben gondolkodik, és közoktatásunk is ezeket helyezi előtérbe. Az úgynevezett készségtárgyak csak másodlagos szerepet töltenek be. Pedig hagyományosan is érdemes a „józan paraszti észre” hallgatni. A sokrétű intelligencia elmélete abban segít, hogy gyerekeink „józan” eszét komolyan vegyük, és mint a fejlesztés eszközét a hitoktatás, hitre nevelés/nevelődés gyakorlatába is beépítsük.

A kötet a kateteka.hu hitoktatói oldalon megjelent sorozat szerkesztett, kiegészített változata.

Tartalom:

  • Éhúd, a balkezes
  • Debóra pálmája, Bárák kérése
  • Gedeon próbái
  • Gedeon győzelme
  • Jefte, a törvénytelen fiúból lett vezér
  • Jefte fogadalma és győzelme
  • Sámson ígérete és születése
  • Sámson házassága és hőstettei
  • Sámson és Delila
  • Bírák kora – összefoglalás

Példák a kötetben található feladattípusokra:

  • Hangfelismerő, hangutánzó játékok
  • Szófejtő, szómagyarázó nyelvi játék, feladat
  • Utánzó mozgásgyakorlat
  • Ön- és társismereti játék
  • Tulajdonságaink értéke, értékrendje
  • Páros kézi reflexgyakorlatok
  • Információgyűjtés és gondolattérkép a gabona-feldolgozás történetéhez
  • A metakommunikáció befolyásoló és manipulatív szerepe közléseinkben, kéréseinkben
  • Tömeg- és számfogalom fejlesztése mérésekkel, számlálással
  • Csoportos döntéshozatali játék, értéksorrend, konszenzusvita, például a globális problémák értéksorrendbe állítása
  • Bibliai növények, a szőlőkultúra nyomai Palesztinában
  • Bibliai kontextus keresése, véleményalkotás, érvek ütközése
  • Hangszerkészítés, ritmushangszerek, hang és hangulat kapcsolata
  • Kapcsolati háló és képességek a csoportban
  • Családfaszerkezet ábrázolása
  • Szóbeszéd, pletyka, rémhír terjedése elképzelt szituációban
  • Szabadtéri bújó-kereső, támadó-védekező csapatjáték
  • Szabályszerűségek felismerése, műveletek gyakorlása, számok tulajdonságai
  • Kommunikáció testnyelven, kreatív eszközhasználat
  • Búvóhely és térképvázlat készítés, térképen-terepen való tájékozódás
  • Szimmetrikus formák felfedezése a természeti környezetben
  • Tervkészítés, érvelés kis csoportokban, értékelés, vita és megbeszélés a nagy csoportban

Nóé bárkája – Matricás színezőkönyv

Nóé bárkája - Matricás színezőkönyv Ennek a foglalkoztató könyvnek a segítségével a gyerekek nemcsak Nóé történetével és a bárkában megmenekült néhány állattal ismerkedhetnek meg, hanem a kis matricákkal maguk színezhetnek ki néhány érdekes állatot. Az öntapadós kis geometriai formákat a számozás segítségével kell a megfelelő helyre illeszteni. Így fognak életre kelni az érdekes állatok: a félelmetes oroszlán, a cuki panda, a totyogó teknős, az ijedős róka, a jól megtermett gorilla, a nyurga zsiráf, a szépséges páva és a böhöm nagy elefánt.
A képek a perforálás mentén kivehetők a könyvből, így az elkészült alkotások dekorációnak, vagy ajándéknak is használhatók.

Tulajdonságok:

  • bibliai történet
  • nagyméretű színes képek
  • több mint 300 öntapadós matrica
  • Nóé bárkája - Matricás színezőkönyvperforált, kivehető oldalak
  • 8 érdekes állat
  • 5-12 éveseknek

Fejlesztési területek:

  • finommotorika
  • koncentráció
  • vizualitás
  • észlelés
  • térlátás és tájékozódás
  • számfelismerés
  • kitartás

A boldogság forrásai

A boldogság forrásaiDr. Tatai István

– Igehirdetések az első zsoltár alapján

– Az ismert református lelkész igehirdetés sorozatában a boldogság útján haladhatunk előre. Isten nemcsak kiszabadít bennünket a bűn lehúzó örvényéből, hanem beszélni is akar hozzánk igéjén keresztül. Sőt, jó helyre plántál minket, ahol gyümölcsöt teremhetünk, mint a víz mellé ültetett fa, s kiteljesedhet az életünk. A bibliai példák, bátorító történetek és gyakorlati tanácsok segíthetnek mindnyájunknak, hogy megtaláljuk a boldogság forrását.

A kötet a Budahegyvidéki Református Gyülekezetben, 2019 adventjében elhangzott evangelizációs igehirdetések szerkesztett változata. Az igehirdetések témái:

  • Boldog, aki számol a bűn örvény-törvényével
  • Boldog, aki az Úr törvényének szerelmese
  • Boldog, aki a helyére került és termőre fordult az élete
  • Boldog, aki megbízható, mert Isten időzítése szerint él
  • Boldog, aki hervadhatatlan és célba jut az élete