Te ismersz engem – Játékos hittan 3.

Te ismersz engem – Játékos hittan – 3. osztály

Te ismersz engem – Játékos hittan 3.Egy tanévre szóló játék- és feladatgyűjtemény 3. osztályos gyerekcsoportoknak. A bibliai történetek kreatív, probléma- és kérdéscentrikus, kapcsolatokra és kommunikációra építő feldolgozása.

A sorozatról:

Játékos hittan egy három kötetből álló sorozat, ami lefedi az alsó tagozat hittanóráin előkerülő bibliai történeteket.  Mindegyik kötet 37 egységből áll, ami egy teljes tanévre való feladatgyűjteményt jelent. A témák sorrendje teljes mértékben igazodik a tanév rendjéhez (szünetek, ünnepek, évszakok). A három kötetben a történetekben nincs átfedés, az évente előkerülő történetek (pl. karácsony, húsvét) esetében mindig más-más részen van a hangsúly. Például a karácsony esetében egyik évben a pásztorok, másik évben a bölcsek, stb. kerül elő.  Az évfolyam megjelölésnek (2. 3. vagy 4. osztály) elsősorban az olvasási készséget igénylő feladatoknál van jelentősége, tehát a 2. osztályosban csak minimális, a 4. osztályosban már komolyabb olvasási, szövegértési és fogalmazási feladatok vannak. A feladatok, játékok nagy része azonban bármely osztályban használható, ezért bátran ajánljuk a teljes sorozatot az 1-4. osztályban tanító hitoktatóknak.

Jellemzők:

  • bármely hittantantervvel használható
  • letölthető, nyomtatható mellékletek
  • bőséges játék- és feladatkínálat
  • élményszerű felfedező tanulás
  • sokrétű intelligencia komplex fejlesztése
  • differenciálás
  • csoportmunka
  • kreatív, probléma- és kérdéscentrikus feladatok
  • kapcsolatokra és kommunikációra építő feldolgozások
  • linkek és QR kódok
  • e-könyv formában is kapható
  • egész alsó tagozaton jól használható

Fő élettémák, bibliai témák:

  • Lakóhely, otthon a teremtett világban
  • Isten megszabadítja népét – Mózes történetei – kapcsolat Istennel és egymással
  • Isten törvényt ad és otthont készít népének – bizalom, hűség és bátorság: a hit lovagi erényei
  • Az ígéret gyermekei – karácsony ajándéka
  • Isten törődik velünk – Jézus megkeres, gyógyít, megment – együttérzés, segítségnyújtás, hála, önismeret
  • Jézus közösséget épít – az evangélium szabályai – húsvéti üzenet – együttműködés, kapcsolatépítés
  • Pünkösd utáni gyülekezet – a gyülekezetépítés feladatai – közösségi élet és feladatok

A 18. fejezet megtekintése:

te-ismersz-engem-jatekos-hittan-3-szines-e-konyv-kicsi-18-fejezet

Szívkollázs - Játékos hittan 2.

Szívkollázs – Játékos hittan – 2. osztály

Szívkollázs - Játékos hittan 2.

E-könyv formában is kapható: Szívkollázs – Játékos hittan 2. – E-könyv (PDF)

Egy tanévre szóló játék- és feladatgyűjtemény 2. osztályos gyerekcsoportoknak

Ebben az új Katetéka segédkönyvben elsősorban 2. osztályos gyerekcsoportoknak szánt, egy tanévre szóló játék- és feladatgyűjteményt adunk közre a hittanórákhoz, ami a hivatalos hittan-tantervvel összehangoltan alkalmazható.

A sorozat további részei:

Te ismersz engem – Játékos hittan 3.

Játékos hittan 4.- Várható megjelenés 2024.

A bőséges játék- és feladatkínálat a hitoktató számára választási lehetőséget kínál, főleg az elmélyítés-alkalmazás szakaszában. Az élményszerű felfedező tanulásra, a sokrétű intelligencia komplex fejlesztésére helyezzük a hangsúlyt. Ezen keresztül szeretnénk a gyerekek számára „élhető hitet”, „létre bátorító” üzenetet közvetíteni a bibliai történetek kreatív, probléma- és kérdéscentrikus, kapcsolatokra és kommunikációra építő feldolgozásával. A bibliai témákat ezért élettémák és az egyházi év rendje szerint válogattuk, csoportosítottuk és rendeztük sorba.

Az alkalmazás feladatai a történet üzeneteinek elmélyítését, alaposabb megértését és feldolgozását, életszerűvé tételét szolgálják, a sokrétű intelligencia területei szerint. Bővebb a választék, mint ami egy hittanórába belefér, így a gyakorló pedagógus tudja eldönteni, hogy a csoportjának mire van szüksége. Ha figyelünk a gyerekek képességeire és szükségleteire, akkor tudunk igazán sikeres, az üzenetet célba juttató órákat, foglalkozásokat tartani.

A bő választék ahhoz is segítséget ad, hogy egy-egy témát kiemelten, más pedagógiai helyzetben is fel tudjunk dolgozni, mint amit a hittanóra szűk kerete biztosít. Így egy-egy csendesnap, kreatív műhelyfoglalkozás, gyermekistentiszteleti alkalom vagy tábori foglalkozás is kikerekedhet az ötletek nyomán.

A „pluszos” feladatok életkori kitekintőt nyújtanak, ezeket érettebb, idősebb gyerekekkel lehet igazán jól feldolgozni. Ám a csoportok és személyek között is nagy eltérések lehetnek érettség szempontjából, így ezek a feladatok további lehetőséget adnak a differenciálásra, csoportmunkára, illetve több életkori csoporttal való szimultán feldolgozásra.

Jellemzők:

  • bármely hittan-tantervvel használható
  • letölthető, nyomtatható mellékletek
  • bőséges játék- és feladatkínálat
  • élményszerű felfedező tanulás
  • sokrétű intelligencia komplex fejlesztése
  • differenciálás
  • csoportmunka
  • kreatív, probléma- és kérdéscentrikus feladatok
  • kapcsolatokra és kommunikációra építő feldolgozások
  • linkek és QR kódok
  • egész alsó tagozaton jól használható

Fő élettémák, bibliai témák:

  • Otthonteremtés, ismerkedés – teremtett világ és lakóhely
  • Találkozunk és beszélgetünk – ősatyák történetei
  • Családi dráma, országos baj – József történetei
  • A békességet adó Isten – születéstörténet
  • Isten hatalma a természetben és az emberek világában – bizalompróbák
  • Jézus emberi kapcsolatai – hitválaszok
  • Odaadás és áldozat – Jézus keresztáldozata és feltámadása
  • Húsvét és pünkösd utáni gyülekezet – együtt minden könnyebb

A sorozatról:

A Játékos hittan egy három kötetből álló sorozat, ami lefedi az alsó tagozat hittanóráin előkerülő bibliai történeteket, igazodva a református-evangélikus hittan tantervekhez. Mindegyik kötet 37 egységből áll, ami egy teljes tanévre való feladatgyűjteményt jelent. A témák sorrendje teljes mértékben igazodik a tanév rendjéhez (szünetek, ünnepek, évszakok). A három kötetben a történetekben nincs átfedés, az évente előkerülő történetek (pl. karácsony, húsvét) esetében mindig más-más részen van a hangsúly. Például a karácsony esetében egyik évben a pásztorok, másik évben a bölcsek, stb. kerül elő.  Az évfolyam megjelölésnek (2. 3. vagy 4. osztály) elsősorban az olvasási készséget igénylő feladatoknál van jelentősége, tehát a 2. osztályosban csak minimális, a 4. osztályosban már komolyabb olvasási, szövegértési és fogalmazási feladatok vannak.

A feladatok, játékok nagy része azonban bármely osztályban használható, ezért bátran ajánljuk a teljes sorozatot az 1-4. osztályban tanító hitoktatóknak.

A sorozat további részei:

Te ismersz engem – Játékos hittan 3.

Játékos hittan 4.- Várható megjelenés 2024.

Szívkollázs

Szívkollázs 13. rész anyagának megtekintése

Itt a bárány!

Itt a bárány!

Itt a bárány!Bibliai képolvasó társasjáték

A játék 57 kör alakú kártyalapot tartalmaz, rajtuk a bibliai történetekből ismert tárgyak, állatok, növények kis képeivel. Bármely két kártyán mindig egy azonos kép található, ami számos játéklehetőséget rejt magában. Játszhatunk gyors, pörgős párosító játékot, de ha éppen mesélős kedvünk van, a kis képek kiváló inspirációt adnak a történetszövéshez is. A kisebbek számára választhatjuk a memória- és szókincsfejlesztő játékváltozatokat, a nagyobbak és felnőttek pedig a bibliaismeretüket is próbára tehetik.

Jellemzők

  • 5-99 éves korig
  • 2-8 játékos
  • 14 féle játékszabály
  • színes, motiváló képek
  • kör alakú kártyák
  • kártyánként 8 kép

Tartozékok

  • 57 kártya
  • játékszabály

Fejlesztési területek

  • Gyorsaság
  • Figyelem
  • Szövegalkotás
  • Bibliaismeret
  • Formafelismerés
  • Asszociáció

A szabályfüzetben többféle játéklehetőséget ajánlunk, próbáljátok ki mindet!

Itt a bárány - játékszabály (476 letöltés )

Példázatsoroló

Példázatsoroló társasjáték

PéldázatsorolóMeséld újra Jézus példázatait!

Történetmesélő és memóriafejlesztő társasjáték

A játékban Jézus példázataihoz találunk képeket és szókártyákat. A játékosok szavakat gyűjtenek, amik segítségével elmesélik a példázatot. Az alapjátékban a történetmesélés emlékezetpróba is, mert a szókártyák szavait meg kell jegyezni. Csak annyi szót érdemes gyűjteni, amennyit emlékezetben tud tartani, és be tud építeni a történetbe a játékos. A gyűjtögetésnél a figyelem és a gyorsaság is sokat számít.

Az öt játékváltozatban a szavakkal, történetmeséléssel való játék kezdő és haladó szinten is kihívást jelent. A kicsik játszva ismerkednek a példázatokkal, miközben újraalkotják azokat. A nagyobbak pedig nemcsak a memóriapróbát, hanem a kreatív történetmesélés csodáját is átélhetik.

Jellemzők

  • 2-8 játékos
  • 7-99 éves korig
  • 5 féle szabály
  • színes, motiváló képek
  • Jézus 24 példázatához kép és szövegPéldázatsoroló

Fejlesztési területek

  • Figyelem
  • Memória
  • Gyorsaság
  • Képzelet
  • Szövegalkotás
  • Szókincsbővítés

A játék tartalma

  • 24 példázatkártya
  • 220 szókártya
  • 24 igazságkártya
  • játékszabály

PéldázatsorolóA szabályfüzetben többféle játéklehetőséget ajánlunk, próbáljátok ki mindet!

  • Példázat-memória
  • Példázatvásár
  • Példázatkirakó haladóknak
  • Szógyűjtő képről
  • Szó-kép kapcsolat

Videók a játékról:

Kicsomagolós videó: https://youtu.be/0D3OxAbVq2c

Részletes játékszabály: https://youtu.be/hCYQ6VqmDhg

Rövid reklámfilm: https://youtu.be/nO-W_D3VpS0

Példázatsoroló társasjáték játékszabály (430 letöltés )

 

Sokrétű játékok - Bírák kora

Sokrétű játékok – Bírák kora

Sokrétű játékok - Bírák koraFeladat- és játékötletek

Kiadványunkkal egy olyan játék- és feladatgyűjteményt teszünk közzé, amely az intelligenciatípusokat figyelembe véve a Bírák könyve történeteihez, témáihoz gyűjti a lehetőségeket.

A „sokrétű intelligencia” elmélete a következő intelligenciatípusokat írja le: Verbális-nyelvi, Logikai-matematikai, Testi-mozgásos, Vizuális-térbeli, Zenei-ritmikus, Kapcsolati, Önismereti, Természeti, Egzisztenciális.

Az intelligencia-tesztek és a köztudat legfeljebb az első kettőben gondolkodik, és közoktatásunk is ezeket helyezi előtérbe. Az úgynevezett készségtárgyak csak másodlagos szerepet töltenek be. Pedig hagyományosan is érdemes a „józan paraszti észre” hallgatni. A sokrétű intelligencia elmélete abban segít, hogy gyerekeink „józan” eszét komolyan vegyük, és mint a fejlesztés eszközét a hitoktatás, hitre nevelés/nevelődés gyakorlatába is beépítsük.

A kötet a kateteka.hu hitoktatói oldalon megjelent sorozat szerkesztett, kiegészített változata.

Tartalom:

  • Éhúd, a balkezes
  • Debóra pálmája, Bárák kérése
  • Gedeon próbái
  • Gedeon győzelme
  • Jefte, a törvénytelen fiúból lett vezér
  • Jefte fogadalma és győzelme
  • Sámson ígérete és születése
  • Sámson házassága és hőstettei
  • Sámson és Delila
  • Bírák kora – összefoglalás

Példák a kötetben található feladattípusokra:

  • Hangfelismerő, hangutánzó játékok
  • Szófejtő, szómagyarázó nyelvi játék, feladat
  • Utánzó mozgásgyakorlat
  • Ön- és társismereti játék
  • Tulajdonságaink értéke, értékrendje
  • Páros kézi reflexgyakorlatok
  • Információgyűjtés és gondolattérkép a gabona-feldolgozás történetéhez
  • A metakommunikáció befolyásoló és manipulatív szerepe közléseinkben, kéréseinkben
  • Tömeg- és számfogalom fejlesztése mérésekkel, számlálással
  • Csoportos döntéshozatali játék, értéksorrend, konszenzusvita, például a globális problémák értéksorrendbe állítása
  • Bibliai növények, a szőlőkultúra nyomai Palesztinában
  • Bibliai kontextus keresése, véleményalkotás, érvek ütközése
  • Hangszerkészítés, ritmushangszerek, hang és hangulat kapcsolata
  • Kapcsolati háló és képességek a csoportban
  • Családfaszerkezet ábrázolása
  • Szóbeszéd, pletyka, rémhír terjedése elképzelt szituációban
  • Szabadtéri bújó-kereső, támadó-védekező csapatjáték
  • Szabályszerűségek felismerése, műveletek gyakorlása, számok tulajdonságai
  • Kommunikáció testnyelven, kreatív eszközhasználat
  • Búvóhely és térképvázlat készítés, térképen-terepen való tájékozódás
  • Szimmetrikus formák felfedezése a természeti környezetben
  • Tervkészítés, érvelés kis csoportokban, értékelés, vita és megbeszélés a nagy csoportban
Pethő-Szűcs Mária

Isten igéje a fiatalokra hangolva

Pethő-Szűcs MáriaKiskőrös – Hetedhét áhítatok – Iskolai áhítatok, gyermek-istentiszteleti tanítások címmel a Parakletos Könyvesház kiadásában jelent meg Pethő-Szűcs Mária, a kiskőrösi KEVI Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola iskolalelkészének kötete. Az ötven áhítatot tartalmazó könyv mintát ad arra, hogyan is lehet megszólítani az általános iskolás korosztályt Isten igéjével. A szerzővel a kötet keletkezéséről, a fiatalok megszólításáról, valamint a személyes és hiteles hang fontosságáról is beszélgettünk.

– Ritkán jelennek meg olyan áhítatokat tartalmazó kötetek, melyeknek az a céljuk, hogy mások szolgálatát segítsék. Ez a kötet éppen ezt célozza. Miként keletkezett a könyv?

– Nyolc éve szolgálok iskolalelkészként Kiskőrösön és azóta tartok heti rendszerességgel alsós és felsős diákoknak reggeli áhítatokat. Már az iskolalelkészi szolgálat elején is az volt az érzésem, hogy jó lenne, ha az áhítatokat a szülők is megismerhetnék, egyben szerettem volna lehetőséget adni arra, hogy az ott elhangzottak akár otthoni beszélgetéstémává is váljanak. Ezért kezdetektől fogva az iskolai honlapra is feltöltöttem az áhítatokat a hozzájuk tartozó illusztrációkkal együtt.
Pár évvel ezelőtt arról értesítettek, hogy ezek az anyagok más neve alatt, fizetős oldalra is felkerültek. Először ez nagyon feldühített, majd az jutott eszembe, hogy mindez – a bosszúság ellenére – azt jelenti, hogy összeállításom és munkám mások számára is hasznos lehet. Amikor megkértem a honlapunk szerkesztőjét, hogy vegye le az áhítatokat, akkor több ismerős, de néhány számomra ismeretlen lelkésztől visszajelzés érkezett – többek között a pozsonyi magyar gyülekezettől –, hogy ők használták ezeket az áhítatokat és sajnálják, hogy már nem elérhető ez a tartalom.
Ezt erősítette az is, hogy a tanárok többször visszajeleztek, és kérték, hogy kapjanak ötleteket, hogy miként lehetne például osztályfőnöki órán továbbvinni az áhítat gondolatmenetét vagy voltak javaslataik is akár, ez pedig engem is inspirált.
Arra gondoltam, hogy ha ez tényleg hasznos segítség mások számára, illetve másokat is motivál arra, hogy feldolgozzák, elmélyítsék, akkor érdemes lenne megszerkesztve egy válogatást közreadni.

Pethő-Szűcs Mária– A kötet szerkezete a tanév rendjét követi és az egyház évhez igazodik. Ó- és újszövetségi igék alapján olvashatunk összeállításokat, melyeknek egyik kimagasló kincse, hogy mindegyik fejezet arra a hívja fel a figyelmet, hogy a Biblia világa és üzenete mennyire személyes, jelen idejű történetté tud az általános iskolai korosztály számára is válni. Jól értem, hogy kötetével az az egyik célja, hogy megmutassa, miként lehet a fiataloknak egzisztenciális üzenetként kinyitni a Biblia üzenetét?

– Valóban. Egy utat, egy igehirdetői megközelítést szerettem volna nyújtani. Minden igehirdetőnek az a feladata, hogy egyfajta híd szerepet töltsön be az igehirdetői textus és az igehirdetést hallgatók között. Az igehirdetés akkor ér igazán célba, ha az igehirdető megtalálja azt a kapcsot, ahol találkozik a történetet azoknak az embereknek az életével, akik jelen vannak. Azért lesz az ember hívő keresztény is, mert voltak az életében olyan pillanatok, amikor azt érezte, hogy az ige személyesen neki szól. Az áhítatnál fontos, hogy érezzék a diákok, hogy ez nem egy újabb óra, hanem valami, ami a szívükhöz szól, az életükhöz kapcsolódik.

– A könyvben szereplő ószövetségi történetek közül József és Dávid alakja kap nagy hangsúlyt. Miért ők kerültek középpontba?

– Iskolánkban az őszi félévekben ószövetségi hithősök életét gondoljuk végig. Azért választottam Józsefet és Dávidot, mert a tanároktól és a diákoktól a visszajelzések ezekre az Ószövetséggel kapcsolatos áhítatokra voltak a legintenzívebbek, illetve több év távlatából ezekből a sorozatokból emlékeztek a legtöbb üzenetre, példára.

Pethő-Szűcs Mária– A kötetben nem csak áhítatok olvashatók, hanem hozzájuk kapcsolódva különböző interaktív feladatok, segédletek, videóelérhetőségek is megtalálhatók…

– Emlékszem, hogy kezdő iskolalelkészként milyen nagy küzdelem volt megtalálni azt a hangot és formát, amellyel elérhető, hogy az áhítat ne „csak” szónoklat legyen a gyermekek felé, hanem valahogy be tudjam vonni a fiatalokat is az áhítatokba. Volt, amikor mellélőttem, mert feltettem olyan kérdéseket, amelyekre mindenki válaszolni akart, és nehéz volt eldönteni, hogy úgymond kibe fojtsam bele a szót… Lassan formálódtak azok a módszerek, melyeket akár egy több száz fős iskolánál is alkalmazni lehet. Például meg lehet szavaztatni dolgokat, így mindenki részt vehet benne, de nem esik szét az alkalom és senkinek sem okozunk csalódást azzal, hogy őt éppen kihagytuk. Ezekből található a Vedd címszó alatt. Itt vannak QR kódon keresztül elérhető filmrészletek, aktivitást elősegítő játékok, szemléltetőeszközök is, illetve olyan módszerek, melyeket nagyobb létszámnál is alkalmazni lehet. Áhítatok felvezetésénél nagyon szeretem a frappáns reklámokat és az ütős filmrészleteket. Egy két-három perces jelenet nagyon erős tud lenni és meg tudja alapozni a figyelmet, az érzelmi kötődést, fel tudja kelteni az érdeklődést. Mivel a mai fiatal generáció számára meghatározó a vizualitás, ezért fontosnak tartom, hogy erre hangsúlyt fektessek. Emellett olyan, otthon is megtalálható eszközöket is ajánlok a kötetben, amelyek könnyen központi szimbólumai lehetnek egy-egy áhítatnak. De néha segítségül hívhatunk illatokat is, például a Jézus lábát megkenő asszony történeténél, de az ízlelést is, 550 fő részére is fel lehet kockázni kenyeret az 5000 ember megvendégeléséről szóló történethez, valamint megvan az a módszer, amely által jelképesen még ki is lehet osztani az ételt. Jobb minél több érzékszervet segítségül hívni.

Pethő-Szűcs Mária– Miért tartotta fontosnak, hogy minden áhítat előtt egy aranymondás szerepeljen?

– Ezeket a rövid üzeneteket nem klasszikus aranymondásként gyűjtöttem ki, hanem vezérfonalként az igehirdetőnek szántam őket. Azt szerettem volna, hogy legyen egy olyan központi gondolat, amely végigvezeti az alkalmat, ehhez kerestem mondásokat, szójátékokat, igéket.

– Minden alkalom egy olyan feladat, gondolatkör megjelölésével fejeződik be, melyek segítségével az áhítat tartalmát tovább lehet gondolni…

A tanári kar visszajelzései, kérdései alapján alakult ki a minden fejezetet lezáró, pontosabban továbbvivő „Tedd” rész. Itt olyan gondolatokat, feladatokat ajánlok, melyek alkalmazásával tovább lehet gondolni az elhangzottakat vagy megvalósítani azt, hogy ne csak hallgatói, hanem cselekvői is legyünk az igének. Mivel a kötet áhítatai és feladatai nem csak reggeli áhítatok tartására alkalmasak, hanem családi istentiszteleteken, táborokban is használhatóak, így ezek segítenek abban, hogy miként lehet akár egy egész napos alkalmat előkészíteni. Alapvetően arra törekedtem, hogy mindezek könnyen és olcsón megvalósíthatók legyenek.

Pethő-Szűcs Mária– Ötszázötven diák között végzi iskolalelkészi szolgálatát. Mik azok a kérdések, amelyek által a krisztusi üzenetet az általános iskolás korosztály számára személyessé lehet tenni?

– Igazából nem kell azzá tenni, mert az. A feladat, hogy ezt megláttassuk a diákokkal, pedagógusokkal is. Az iskolalelkészi szolgálat alapja, hogy a gyermekekkel ne csak az igehirdetés alkalmával találkozzak. Úgy, mint egy egyházközség esetében! Amennyiben a templomon kívül is találkozok a gyülekezet tagjaival, részt veszek az életükben, tudom, hogy mik a nehézségeik és örömeik, annál inkább tudom személyessé tenni számukra az igehirdetést. A Szentírás kortalan, bármilyen helyzetben útmutatás lehet, mindenki találhat benne számára fontos üzenetet Istenről és saját magáról – amennyiben nyitott rá.
Iskolalelkészként ott kell lenni, amikor egy osztályban konfliktus van, de együtt lehet annak is örülni, ha valahol született egy testvér. Közös kirándulások, iskolai programok adhatnak alapot a kötetlen beszélgetésre és ezek hozzásegíthetnek ahhoz, hogy megismerjük őket és így célhoz érjen az ige. Minél többet tudok a diákok és a tanári kar kérdéseiről és élethelyzeteiről, annál inkább össze tudom kapcsolni őket Jézussal.

Pethő-Szűcs Mária– A kötet többféle alkalomra is használható. Kinek ajánlja ezt a könyvet?

– A könyv írása közben elsősorban azokra gondoltam, akik rendszeresen tartanak iskolai áhítatokat, legyen szó bármely felekezetről. A gyakorló lelkészeknek abban segíthet, hogy szimbólumot, központi ötletet merítsenek belőle, hogy aztán saját stílusukra formálva tudják megtartani alkalmaikat. Számukra a filmajánlók vagy foglalkoztató ötletek is könnyíthetik a felkészülést.
Gyermektáborok vezetői vagy családi istentiszteleteken szolgálók részére jó vezérfonal lehet, hiszen évről évre feltalálni a spanyol viaszt fárasztó feladat. És azoknak is ajánlom, akik bizonytalanok, hogy miként tartsanak az adott korosztály számára áhítatot. Nekik segítség lehet, hogy a teljes áhítat szövege egyben megvan, így egy képet kaphatnak, hogy miként lehet felépíteni és vezetni egy-egy igehirdetést. Bepillantást nyújthat, hogy ebben a korosztályban mit élnek meg a gyerekek, mi foglalkoztatja őket, így könnyebben és magabiztosabban tudnak szolgálni a fiatalok között.

Pethő-Szűcs Mária: Hetedhét áhítatok – Iskolai áhítatok, gyermek-istentiszteleti tanítások
Parakletos Könyvesház, 2019, 160 oldal

 

Szöveg: Galambos Ádám

Fotó: Frei Anita, Magyari Márton, Suba Sándor

Ki mérte meg az eget?

Ki mérte meg az eget?

Ki mérte meg az eget?„Ki mérte meg markával a tenger vizét, ki mérte meg arasszal az eget? Ki mérte meg vékával a föld porát, ki tette mérlegre a hegyeket, és mérlegserpenyőbe a halmokat?” – sorolja kérdéseit a próféta (Ézsaiás 40,12), amikor az Úr mérhetetlen nagyságára akarja irányítani a figyelmet. De nemcsak ő, hanem minden Istennel találkozó ember a Bibliában – és azóta is – sorolja a kérdéseit, mert igazán csak kérdésekkel tudjuk megközelíteni a válaszok forrását.

Dr. Győri István a teológus pontosságával és következetességével sorolja kérdéseit – Mi köze az időmérésnek az ünnepekhez? Mikor esik már? Mivel járt egy várostrom a Biblia korában? Miért gyújtunk gyertyát karácsonykor? Mikor született Jézus? Miért volt sietős Jézus temetése? Hogyan utazott Pál apostol? –, és keresi az emberi mértékkel megtudható válaszokat. A válaszokból számos érdekességet, kortörténeti és történelmi háttér-információt tudhatunk meg a Biblia világából.

A szerző is szüntelen rácsodálkozik Isten fenségére, és ezt a csodálkozást bízza az olvasóra is: „Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél, micsoda a halandó – mondom –, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá?” (Zsoltárok 8,4–5) A rácsodálkozásban segít a kiadvány magazin jellege és a sok gyönyörű színes fotó.

Ki mérte meg az eget? Ki mérte meg az eget?

Kukac történetei a Tízparancsolatról

A népszerű, immár több kiadást megélt, s főleg óvodásoknak készült segédanyag minden foglalkozása egy rövid bábjátékkal kezdődik. Ezek főszereplője Kukac, a locska-fecske óvodás, akivel könnyen azonosulnak a gyerekek. Így az ő életükből indulhat ki a tanítás, mely érdekes, játékos feladatokon keresztül folytatódik, az egyszerű színezőtől a kézimunkán keresztül az énekes és szerepjátékokig. Az anyag inkább feladatgyűjtemény jellegű, mint kötött munkaprogram, lehetőséget adva ezzel az anyag kreatív felhasználására.


A csomag tartalma:

  • Tanári kézikönyv, A/5-ös méret, 44 oldal + 21 db A/4-es másolható munkalap.
  • Hozzá megrendelhető Kukac kesztyűbáb is (A-030919).
Csakis a játék kedvéért

Csakis a játék kedvéért

Csakis a játék kedvéértJátékgyűjtemény és módszertani segédanyag

Módszertani segédkönyve elején a szerző számba veszi az alapvetéseket: mi a játék szerepe a pedagógiai gyakorlatban; milyen a jó játékvezető; hogyan tervezzük meg a játékot, foglalkozást; mikor és kikkel játsszunk; mik a fejlesztő hatások, fejlesztési területek; milyen eredmények várhatók. Majd összegyűjti mindazokat a játékokat, amiket eredményesen használt több évtizedes pedagógusi munkája során. Így kerekedik ki az a játékgyűjtemény, ami 4 fejezetben 154 ismert, átdolgozott és saját fejlesztésű játékot, illetve ezek variációit tartalmazza. Egy példatár segítségével beleláthatunk a játékok alkalmazásának lehetőségeibe is. Hat irodalom- és nyelvtanóra vázlatát találjuk itt, főleg felsősök számára, további feladat- és játékleírásokkal. Valamint egy játékos vetélkedő tervezetét a reformáció 500. évfordulójára emlékezve. Avatott pedagógus számára olyan mindez, mint egy kincstár, könnyen átfordítható a hittanoktatás nyelvére. A játékgyűjtemény ezt bibliai változatokkal, kapcsolódó igékkel és bibliai történetekkel is segíti.


Adventi ábécé

Adventi ábécé

Adventi ábécéHitoktatói kincsestár

Az Adventi ábécé az adventi ünnepkörhöz kapcsolódó kincsestár, amely a magyar ábécé kezdőbetűivel egy-egy kulcsszó, bibliai fogalom köré építi gondolatait, feladatait, játékötleteit. Advent idején különösen, de egész évben jól használható gyűjtemény.

Hitoktatók és gyerekes családok számára is bőven ad ötleteket az ünnepi készülődéshez: barkácsolás, díszítés, mozgásos és drámajátékok, bibliai fejtörők, sütireceptek, versek, énekek, beszélgetés indító kérdések, stb. Sok fotóval, képpel, magyarázó rajzokkal. A kiadvány végén további játékok és egy kivágható színes képkártya-sorozat található.

A kötet témái: Ajtó • Ágy • Bíbor • Cédrus • Család • Dísz • Egyenes • Épít, épül, épület • Fűszer • Gabona • Gyümölcs • Hír, hírvivő • Igaz, igazságos • Jel • Kincs, kincstár • Lámpa, lámpás • Méz • Név, névadás • Nyáj • Olaj, olajfa • Őr, őrzés • Pálca • Ruha, ruházat • Sátor • Szem, szemtanú • Tekercs • Új • Ünnep, ünnepek • Vár, város • Zarándok, zarándokút • Zsoltár, zsoltárok