I. rész: Sziromcsónakkal az Ószövetségen át
„– Szervusz, te ki vagy?
– Éber vagyok, a mandulavitéz! De te miért sírsz?
Ábelnek nem igazán akaródzott válaszolni.
– Furcsa neved van – próbálta elterelni a szót.
– Furcsa? Miért lenne furcsa?
– Sohasem hallottam még mandulavitézekről. Főleg olyanokról, akik éberek…
– Neeem? Tényleg nem? Pedig tudhatnád, hogy a mandula az a gyümölcsfa, ami a legkorábban felébred. Látod, már virágzik. Az én nemzetségem messzi időkre nyúlik vissza, és mindig is Éber volt a nevünk.”

Ábel már nagy fiú. Néha azért még sírva fakad, és gyakran bajba kerül. Ilyenkor megjelenik mandulavitéz, mandulavirág szirmán érkezik, mintha csónakon siklana, hiszen picurka legény, nincs tán egy centi sem. Mégis, mindig tudja, mit kell mondani Ábelnek, hogy bátorítsa, vagy helyes döntésre vezesse. A mese képzeletbeli világa fonódik így egybe Ábel mindennapi életével és a bibliai történetek üzenetével. Éber, a kis üzenethordozó mindig ott és úgy szólal meg, hogy Ábel szívét megérinti, és teljesebb valóságismeretre segíti. A szerző írói leleménye, hogy az irodalmi élményt keltő és a tanító szöveg szinte észrevétlenül, magától értetődően fonódik egybe. Ábel és Éber történeteit olvashatja gyerek és felnőtt, különálló történetekként, de folyamatos regényként is. Sőt, áhítatok, hittanos, gyermek-istentiszteleti alkalmak vezérfonala is lehet. A „mandulakönyv” első része az ószövetség történetei között kalauzolja végig olvasóit. Az előkészületben lévő második rész történetei pedig újszövetségi párhuzamokra épülnek. Az egész sorozat hétről hétre a Reformátusok Lapja hasábjain jelent meg először.