Isten szereti az anyukákat is

Isten szereti az anyukákat is

Isten szereti az anyukákat is30 lélegzetvételnyi szünet.

„Az anyák pótolhatatlanok” – tartja a közvélemény. „Tényleg az lennék?” – teszi fel a kérdést a szerző. Elég sötét árnyalatot kaphat a válasz, ha csak a körülményekre tekint, a házimunka napi körforgására, a gyerekek újratermelődő szükségleteire, az „Anya! Anya!” kiáltásokkal jelentkező kívánságcunamira. Ezért jó közben megállni és levegőt venni, levegőhöz jutni. Hogy elérkezzen a körülményeken túli üzenet, Isten jelenléte és érintése a mindennapok szorításában is: „Szeretlek, téged, az anyukát is, nemcsak a gyereket.”

A szerző saját „praxisából” nyújtja át gyakorlatias és őszinte, a mindennapokban megtapasztalt tanácsait, ötleteit. A 30 lélegzetvételnyi szünet alkalmat ad a tűnődésre, átgondolásra, tervezésre, imádságra. Fáradt és pörgős, gondterhelt és boldog anyukáknak egyaránt ajánljuk.

Ruth Heil (1947) német evangélikus szerző. Férjével népes családot kaptak Istentől, tizenegy gyermeket neveltek fel, már unokáik is vannak. Ruth lelkigondozóként családpasztorációval foglalkozik, szemináriumokat és előadásokat tart, magazinokban publikál, számos könyv írója.

Jellemzők:

  • 30 bátorító igei üzenet
  • gyakorlati tippek és tanácsok
  • rövid imádságok
  • inspiráló fotók
  • praktikus kis méret
  • kemény borító
Dicsérjétek az Urat – kvartett játék

Dicsérjétek az Urat – kvartett játék

Dicséret-kvartett a 148. zsoltár alapján.

A játékban 40 kártyát találunk a 148. zsoltár témái alapján. Az összetartozó lapok felismerésében a kártyák sarkain lévő színkódok segítenek. Klasszikus kvartett-játékként vagy kirakójátékként is játszhatjuk. A kirakó panorámaképén egy teljes világkép bontakozik ki: ég és föld, hegyek, völgyek, csillagok, növények és állatok, emberek és angyalok – mind Istent dicsérik.  Családoknak, baráti társaságoknak és hittancsoportoknak egyaránt ajánljuk.

Jellemzők

  • 7-99 éves korig
  • 1-6 játékos, egyszemélyes változat is!
  • kétféle játékszabály
  • 40 kártya
  • színes, motiváló képek
  • rövid szövegek a kártyákon
  • témája a 148. zsoltár

Tartozékok

  • 40 kártya
  • Játékszabály

Fejlesztési területek

  • Rendszerező képesség
  • Kombinációs készség
  • Színfelismerés
  • Valószínűségi következtetés
  • Bibliaismeret
Dicsérjétek az Urat – kvartett játék (26 letöltés)

 

Betlehemi útkereső - barkácsfüzet

Betlehemi útkereső – barkácsfüzet

Betlehemi útkereső - barkácsfüzetMi történt az első karácsonykor? Kit találtak a pásztorok egy jászolban? Kihez akartak eljutni a bölcsek napkeletről? Hogyan találhatsz te is a Betlehembe vezető útra?

Jézus születésének története elevenedik meg barkácsfüzetünkben játékos fejtörőkön, makettfigurákon, színezőn és történeteken keresztül. A kivehető lapokból egy papírbetlehemet is összeállíthatsz, és a kis térbeli figurákkal te magad is eljátszhatod a karácsonyi történetet.

Tartalom:

  • Két látkép – különbségkereső
  • Fiú született – történet
  • Ajándék szókincs – szókereső
  • Papírbetlehem – asztali makett
  • Ajándék-labirintus – útvonalkereső
  • Napkelet üdvözlete – történet, kifestő

Jellemzők:

  • kivágós lapok
  • papír betlehem
  • jól színezhető és ragasztható papíron
  • rejtvények
  • 4-8 éveseknek
Sudoku karácsony

Sudoku karácsony

Sudoku karácsonyA sudoku az egész világon népszerű és kedvelt logikai játék, miért maradjon ki a karácsonyból? Az ünnepi időszakhoz kapcsolódó képkirakó rejtvények és kérdések színesebbé tehetik az advent és karácsony napjait.

A füzet oldalain található sudoku táblák 4×4-es vagy 6×6-os mezőkre vannak osztva, a kis négyzetekben képekkel és képhelyekkel. Az üres helyekre kell a hiányzó képeket elhelyezni úgy, hogy minden sorba és oszlopba egy kép csak egyszer kerülhet, de egyszer ott kell lennie. Ezeket előbb vágd ki, majd próbáld elhelyezni a tábla üres helyein. Ha sikerült megtalálni a helyüket, ragaszd is fel a képeket.

Minden rejtvényhez egy kérdés is tartozik, amin elgondolkozhatsz, ez is segít az ünnepre hangolódásban.

Jellemzők:

  • 5-12 éveseknek
  • 24 sudoku feladvány
  • kétféle nehézségű rejtvények
  • karácsonyi képek
  • elgondolkoztató adventi kérdések
  • megoldások a hátsó oldalon

Fejlesztési területek:

  • Logikai következtetés
  • Térbeli tájékozódás
  • Rendszerező képesség
  • Szín- és formafelismerés
  • Valószínűségi következtetés
  • Vizuális differenciálás

 

Áldások – Hálaadás 2024 falinaptár

Áldások – Hálaadás 2024 falinaptár

Áldások – Hálaadás 2024 falinaptár21 × 29 cm-es, spirálos, igés falinaptár Pölös Zoltán természetfotóival és hálaadó igékkel. Az évszakokhoz kapcsolódó gyönyörű fotók és a bibliai idézetek segítenek benne, hogy egész évben Isten iránti hálával teljen meg a szívünk.

„Hálát adok az Úrnak teljes szívemből, elbeszélem minden csodatettedet. Örülök és vigadok neked, zengem nevedet, ó, Felséges! Benned bíznak, akik ismerik nevedet, nem hagyod el, Uram, azokat, akik hozzád folyamodnak.” Zsolt 9,2-3.11

Te ismersz engem - Játékos hittan – 3. osztály

Te ismersz engem – Játékos hittan – 3. osztály

Te ismersz engem - Játékos hittan – 3. osztályEgy tanévre szóló játék- és feladatgyűjtemény 3. osztályos gyerekcsoportoknak

Ebben az új Katetéka segédkönyvben az élményszerű felfedező tanulásra, a sokrétű intelligencia komplex fejlesztésére helyezzük a hangsúlyt. Ezen keresztül szeretnénk a gyerekek számára „élhető hitet”, „létre bátorító” üzenetet közvetíteni a bibliai történetek kreatív, probléma- és kérdéscentrikus, kapcsolatokra és kommunikációra építő feldolgozásával. A bibliai témákat ezért élettémák és az egyházi év rendje szerint válogattuk, csoportosítottuk és rendeztük sorba. A bőséges játék- és feladatkínálat a hitoktató számára választási lehetőséget kínál, főleg az elmélyítés-alkalmazás szakaszában.

A sorozat előző része már kapható „ Szívkollázs  – Játékos hittan – 2. osztály” címmel.  Közben már dolgozunk a folytatásán, a 4. osztályos anyagon is.

Isten gyermekei vagyunk (igés kártyacsomag)

Isten gyermekei vagyunk (igés kártyacsomag)

54 darab különböző igés lap egy csomagban. Válogatás a Szentírás legismertebb igéiből, amelyből megismerhetjük a Biblia legfontosabb üzeneteit.

Hittancsoportok részére is ajánljuk, akár ajándékozásra vagy igetanulásra is jól használható. Ebbe a csomagba olyan igéket válogattunk össze, amikkel a gyerekek a hittanórák során is találkoznak.

Nyúlcipő és sasszem - Állati jó kérdések 1.

Nyúlcipő és sasszem – Állati jó kérdések 1.

Nyúlcipő és sasszem - Állati jó kérdések 1.Nyúlcipő és sasszem az Állati jó kérdések játéksorozat első része, amit családoknak, baráti társaságoknak, hittancsoportoknak egyaránt ajánlunk. Már 3-4 fővel is játszható, de bátran ajánljuk nagyobb, akár 10-15 fős csoportoknak is.

A játékban 72 kártyapár van, ahol az összetartozó kártyákon tartalmilag vagy logikailag összefüggő kérdéseket, és egy-egy állat két különböző képét találjuk. A kártyákon levő kérdések az állatok tulajdonságain alapuló szólásokra vagy bibliai utalásokra épülnek. Az egyik kérdés a szólás konkrét jelentésére kérdez, a másik inkább önismereti, elgondolkodtató. A kérdések úgy vannak megfogalmazva, hogy gyerekek és felnőttek is tudnak válaszolni rá, természetesen mindenki az életkorának, élettapasztalatának megfelelően. Ezért akár vegyes életkorú csoportban is jól használható. A kérdéseket a játéktól függetlenül is alkalmazhatjuk beszélgetés vagy párkereső játék során. Bármilyen más párosító játékot is játszhatunk vele, akár memóriajátékot vagy Fekete Pétert is.

Jellemzők

  • 9-99 éves korig
  • 1-8 játékos, egyszemélyes és nagy csoportos változat is!
  • 6 féle játékszabály
  • színes, motiváló képek
  • vicces állatkarakterek
  • általános és bibliaismereti kérdések
  • három nehézségi/tematikus kártyapakli

Tartozékok

  • 144 kártya (24 pár  csemege, 24 pár bibliai csemege, 24 pár erős)
  • játékszabály

Fejlesztési területek

  • Önismeret
  • Társismeret
  • Empátia
  • Verbális kommunikáció
  • Bibliaismeret
  • Figyelem

 

Nyúlcipő és sasszem - Állati jó kérdések 1. - játékszabály (153 letöltés)

 

Szívkollázs - Játékos hittan 2.

Szívkollázs – Játékos hittan – 2. osztály

Szívkollázs – Játékos hittan 2.

Egy tanévre szóló játék- és feladatgyűjtemény 2. osztályos gyerekcsoportoknak

Ebben az új Katetéka segédkönyvben elsősorban 2. osztályos gyerekcsoportoknak szánt, egy tanévre szóló játék- és feladatgyűjteményt adunk közre a hittanórákhoz, ami a hivatalos hittan-tantervvel összehangoltan alkalmazható. Folytatása, a 3. és 4. osztályos anyag is hamarosan elérhető lesz.

A bőséges játék- és feladatkínálat a hitoktató számára választási lehetőséget kínál, főleg az elmélyítés-alkalmazás szakaszában. Az élményszerű felfedező tanulásra, a sokrétű intelligencia komplex fejlesztésére helyezzük a hangsúlyt. Ezen keresztül szeretnénk a gyerekek számára „élhető hitet”, „létre bátorító” üzenetet közvetíteni a bibliai történetek kreatív, probléma- és kérdéscentrikus, kapcsolatokra és kommunikációra építő feldolgozásával. A bibliai témákat ezért élettémák és az egyházi év rendje szerint válogattuk, csoportosítottuk és rendeztük sorba.

Az alkalmazás feladatai a történet üzeneteinek elmélyítését, alaposabb megértését és feldolgozását, életszerűvé tételét szolgálják, a sokrétű intelligencia területei szerint. Bővebb a választék, mint ami egy hittanórába belefér, így a gyakorló pedagógus tudja eldönteni, hogy a csoportjának mire van szüksége. Ha figyelünk a gyerekek képességeire és szükségleteire, akkor tudunk igazán sikeres, az üzenetet célba juttató órákat, foglalkozásokat tartani.

A bő választék ahhoz is segítséget ad, hogy egy-egy témát kiemelten, más pedagógiai helyzetben is fel tudjunk dolgozni, mint amit a hittanóra szűk kerete biztosít. Így egy-egy csendesnap, kreatív műhelyfoglalkozás, gyermekistentiszteleti alkalom vagy tábori foglalkozás is kikerekedhet az ötletek nyomán.

A „pluszos” feladatok életkori kitekintőt nyújtanak, ezeket érettebb, idősebb gyerekekkel lehet igazán jól feldolgozni. Ám a csoportok és személyek között is nagy eltérések lehetnek érettség szempontjából, így ezek a feladatok további lehetőséget adnak a differenciálásra, csoportmunkára, illetve több életkori csoporttal való szimultán feldolgozásra.

Jellemzők:

  • bármely hittan-tantervvel használható
  • letölthető, nyomtatható mellékletek
  • bőséges játék- és feladatkínálat
  • élményszerű felfedező tanulás
  • sokrétű intelligencia komplex fejlesztése
  • differenciálás
  • csoportmunka
  • kreatív, probléma- és kérdéscentrikus feladatok
  • kapcsolatokra és kommunikációra építő feldolgozások

Közben már dolgozunk a folytatásán, a 3. és 4. osztályos anyagon is.

PATMOSZI KARANTÉN avagy Istennél csendesül meg lelkem

PATMOSZI KARANTÉN avagy Istennél csendesül meg lelkem

PATMOSZI KARANTÉN avagy Istennél csendesül meg lelkemBátorító üzenetek krízishelyzetben

Uram, adj időt felkészülnöm a várhatóan nehéz helyzetekre, hogy magamat teljesen átadjam tervednek, és képes legyek befejezettnek látni életemet! Add, hogy ki tudjam mondani az összes Miért? után, hogy ne az én akaratom, hanem a Te akaratod legyen meg. S ha még a rosszban is a Te akaratodban tudhatom magam, az lesz a világon a legnagyobb biztonság számomra.

Jefte lányával együtt imádkozhatunk így személyes életünkben is, akár gyász, akár betegség gyötör, akár nehéz, kilátástalan helyzetbe kerülünk. Senki sem kíván ilyen élethelyzetet, mégis tapasztalhatjuk, hogy a krízisben benne rejlik az áldás, és ha bölcsen állunk hozzá, a megújuló élet próbájává válhat, akár fiatal, akár idős korban. Mert a krízis, életünk próbája Isten ajándéka lehet, ha elfogadjuk az Ő akaratát.

Tatai István református lelkipásztor igehirdetéseiben a tőle megszokott alapossággal és mély biblikussággal jár körül olyan nehéz témákat, mint a váratlan tragédiák, betegség, gyász, fenyegetettség, családi viszályok, kilátástalanság. függőség, idős kori problémák, elakadás, megtört életút. Bátorító üzenetei, gyakorlati-lelki útmutatásai segítnek tovább lépni és fogódzót nyújtanak a nehéz élethelyzetekben is.