Jelek
Az iskola klassz dolog, csak az a baj, hogy olyan sok mindenre kell egyszerre figyelni. Legalábbis így gondolta Balu, meg még jó néhányan az első béből. Mert nem elég csendben ülni a padban, hanem okosnak és figyelmesnek is kell lenni. Az okossággal Balunak nem volt gondja: a nagybetűket már rég ismerte, számolni is tudott vagy százig. De a jelentkezést neki sem volt könnyű megtanulni. A második hétre sikerült úgy-ahogy megérteni, hogy hiába tudja a választ a kérdésekre, csak akkor mondhatja el, ha a tanító néni felszólítja. Mert ha mindenki belekiabál az órába, abból csak kavarodás lesz, nem tanulás. Értette is ezt Balu, de a kavarodást nem tudta elkerülni.
– Margó néni, nem találom a tolltartóm!
– Én meg a váltócipőm!
– Az uzsonnás táskám!
– A tisztasági csomagom!
A tanító néni mindig ugyanazt kérdezte:
– Rajta volt a jeled?
A gyerekek pedig mindig ugyanazt válaszolták:
– Nem…
Mert milyen óvodás dolog már ez! Jeleket rajzolni mindenhova. Hát nem azért jöttek iskolába, hogy megtanuljanak írni-olvasni? A nagyoknak nincsenek jeleik. Panninak sincs. Csak a monogramját írja bele anya mindig a cuccaiba. H. A. Hevér Anna. Mert Panni igazából Anna. Balu meg Bálint.
A tanító néni persze most is, sokadszorra is megígértette velük, hogy holnapra mindenbe, de tényleg mindenbe beleírják a jelüket. Virág csak bólogatott meg mosolygott. Könnyű neki. Az ő jele pont a neve. Virág. De Balunak? Hát ki a csoda szeretne szívecske lenni? Szívecske! Talán valamelyik lány! Mert Balu biztosan nem. Úgyhogy anyának meg se mondta a szívecskét, hanem mindenbe beleírták, hogy H. B. Hevér Bálint. Vagyis Balu.
De a baj így sem maradt el. Rajzórára készülődtek épp. Balu elővette a rajzlapokat, a színes ceruzákat, a radírt… Mindent, amit a tanító néni mondott. De a filctollakat nem találta. Tanácstalanul nézdegélt körbe az osztályban, amikor hirtelen megakadt a szeme Bence padján. Észrevette a filctollkészletét. Egy ugrással a fiú mellett termett, és már le is csapott a padra:
– Add vissza a filctollaimat!
De Bence gyorsabb volt. Úgy szorította magához a tollakat, mintha kincsesláda kulcsa lenne nála:
– Nem adom! Ez az enyém!
– Dehogy a tied! Az enyém! – kiáltotta Balu, és már ki is csavarta Bence kezéből a filctollakat. Bence visítani kezdett:
– Margó néni, Balu ellopta a filctollaimat! – és persze kezdődött a veszekedés elölről.
– No – lépett oda a fiúkhoz a tanító néni –, derítsük ki, mi az igazság. Rárajzoltátok a jeleteket a filctollakra? Lássuk? Mi van rajta?
– A monogramom! – húzta ki magát Balu. – Mert én már el tudom olvasni! H. B. Hevér Bálint!
– Nem is igaz! – visított fel megint Bence. – A H. B. nem téged jelent, hanem engem! Horváth Bence! Az van ideírva.
Balu egy pillanatra elbizonytalanodott. Hogy is van ez? Ugyanaz a monogramja Bencének is, mint neki? Az lehetetlen!
– De bizony, lehet – magyarázta anya, amikor Balu otthon elmesélte a dolgot –, sok mindenkinek lehet azonos a monogramja. Még azonos nevű emberek is vannak. Horváth Bence például biztos, hogy van másik is, de talán Hevér Bálint sem te vagy az egyetlen.
Balu elgondolkodott egy pillanatra. De jó lenne találkozni azzal a másik Hevér Bálinttal. El is vigyorodott egy pillanatra:
– Mi lenne, ha egy osztályba járnánk? Akkor aztán biztos összekeverne minket a tanító néni.
– Nem hiszem – nevetett anya. – Esetleg a füzeteiteket. De azokat sem sokáig. Biztos vagyok benne, hogy hiába hívnak valakit ugyanúgy, mint téged, egészen más gyerek lehet. Mert Isten úgy alkotott meg bennünket, hogy mindannyian különbözőek vagyunk. Nincs két egyforma Balu a világon.
– És ha lenne? Ha lenne egy pont ilyen, másik Balu is? Mondjuk, ha ikrek lennénk? Isten akkor meg tudna különböztetni bennünket?
– Meg bizony – válaszolta anya. – Mert van egy jelünk, amitcsakőismerigazán, ésaztitthordjuklegbelül– bökött Balu szívére anya. – Ő formálta mindnyájunk szívét, ismeri minden gondolatunkat. Szóval, biztos, hogy Isten meg tudna benneteket különböztetni egymástól. A tanító néni viszont csak akkor fogja tudni megkülönböztetni a cuccaitokat, ha most mindenbe szépen belerajzoljuk a szívecskéket – nyomta anya a fia kezébe a filctollat. És Balu lelkesen kezdte rajzolni a saját jelét.