Én vagyok Megvigasztalótok

A vigasztalás nemcsak egy konkrét esetre vonatkozik, mint például gyász, betegség, csalódás. Hanem egész életünk vigasztalásra szorul ebben a siralmas világban. Ez a gondolat indította az 1990-es évek elején Szabó Imre sárbogárdi lelkipásztort és feleségét, Szabó Évát, hogy »Vigasztaló« címmel kéthavonta megjelenő körlevél induljon a velük testvéri közösségben élők összefogására, és az egymással való kapcsolat ápolására. 
Az azóta több mint négyezer példányban megjelenő testvéri körlevél túlnőtt egy kegyességi csoport hatókörén. Kötetünk válogatást közöl a Vigasztaló hitet és reménységet ébresztő soraiból. Bizonyságtételeket, vallomásokat olvashatunk életről, halálról, szeretetről, megbocsátásról, közösségről, gyógyulásról, megújulásról.

Egy rövid bizonyságtétel:

„Fiatal keresztyén voltam. Sok kérdésem volt. Egyszer megkérdeztem egy idős, hívő lelkészt: Mondd Bátyám, hol van a szeretet határa? Az a vonal, melyet átlépve az ember már átesik a ló másik oldalára.
Bámulva nézett rám: A szeretet határa? – kérdezte. A szeretetnek nincs határa.”