Igazi nyári olvasmány Nagy Izabella két kisregénye. Nemcsak azért, mert az első a horvát tengerparton játszódik, a folytatása pedig egy zalai községben.
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott, a hitéleti témájú kötetek megjelentetéséről ismert Parakletos Könyvesház által gondozott regények írója maga is zalaegerszegi születésű.

„A menny innenső oldalán” egy fiatal, volt férje és annak új felesége halála után hirtelen hatgyermekes egyedülálló anyává váló nőről szól, aki nem ijed meg a feladattól, Horvátországba, a tengerhez költözik, ahol egy idő után rátalál a boldogság a délceg „krabót” képében. Az Óperenciás tengeren túl című kötet Zalába kalauzolja a népes családot, hiszen Júlia legnagyobb fia Magyarországon töltött ideje alatt fedezi fel az egykori zalai barátokat. A helyszín beazonosítható: Almásháza, ahol kerámiaműhely is működik.

A Budapesthez közeli Diósdon élő regényíróval elektronikus levelet váltottunk.

– Mit emelne ki eddigi életrajzából?

– 1974-ben születtem Zalaegerszegen, jelenleg a Timóteus Társaság munkatársa vagyok, a Fiatalok az Élet Küszöbén önismereti-, felnőtt életre felkészítő-, és prevenciós programot tanítom önkéntesként különböző általános- és középiskolákban. Szeretek új dolgokat megismerni, érdekelnek az emberek, a férfi–nő közötti különleges kapcsolat és az Istenhez való eljutás különböző útjai.

– Hogy jutott az íráshoz?

– Öt éve kezdtem publikálni, többek között a Spanyolnátha, az Írócimborák, a Pannon Tükör, a Somogy, az Arnolfini Kantin, az Irodalmi Jelen felületein. Petőcz András szépíró kurzusán kaptam először olyan elemzést és visszajelzést, hogy érdemes a szövegeimet irodalmi közegben is megmutatni. Az ő tanácsai, segítsége adott elég önbizalmat ahhoz, hogy negyvenévesen, irodalmi előképzettség, ismertek és kapcsolatok nélkül mégis bemutatkozzam.

A két regényen kívül az Időszilánkok című verseskötettel két éve jelentkezett.

– Van személyes jelentősége a zalai regényhelyszínnek?

– Bár Egerszegen születtem, Nagykanizsán, Pogányszentpéteren voltam kisgyerek. Örökre meghatározta a kötődésemet, és az, hogy felnőttként visszatértem, olyan mély érzéseket váltott ki bennem, melyek megdöbbentettek. A lányaim tanulmányai miatt ismerkedtünk meg az almásházi kerámiaműhellyel, Rakonczay Ágnes és Mező Máté keramikusokkal, ezek a hatások elég gyorsan elindították az Óperenciás… ötletét, de jó sokat szöszöltem vele. Idén májusban jelent meg, tulajdonképpen folytatása a család életének, de nem feltétlenül kötődik az első regényhez. Úgy próbáltam megírni, hogy azok, akik nem olvasták az első regényt, értsék a család életét. És persze Zaláról akartam írni.

– Mondják, nem ereszt ez a vidék…

– A Somogy című lap 2017/4-es számában megjelent egy versem, néhány sorával illusztrálnám az állítás igazát: „nekem a dombok a zöld erdők az alföld/ amikor hazatérve köszönnek messziről/ a zalai dimbek-dombok nagy rögei/szarvasnyom és rókaluk a sárga agyagfal tövén/ zsurlók és tátikák ringva integetnek/ minden illat íz hazavár/ csak hajlékom nincsen/ csak egy puha ágy/ de a szedres rám várakozik a kert végén/ sültgesztenyét melenget kezem a dűlő alatt/ álmodom édesmamáról ahogy megfeji a kecskét/ ahogy a Bundás nevetve elém szalad/ nekem a dombok a zöld erdők az alföld/ ízes szavak s rossz bor köszönnek messziről”.

– És a horvát tengerpart?

– Három évet éltünk friss házasként Zágrábban, a kilencvenes évek végén, és mindenképpen akartam írni Horvátországról, mert nagyon szerettem ott élni, életem legboldogabb időszaka volt. Akartam írni az Isten kereséséről, mert az emberek sokszor félreértik a hitet, összekeverik a vallással. Én a történeten keresztül akartam bemutatni, hogy Isten sokkal jobban szereti az embert, sokkal megbocsátóbb, mint gondoljuk. Sajnos az a tapasztalatom, hogy a vallásos emberek jobban megbotránkoznak egy-egy mozzanaton, mint a nem hívők. A nem hívők elolvassák, megérinti őket, legalábbis ez a visszajelzés. A magukat hívőnek valló emberek pedig rosszallásukat fejezik ki. Pedig Isten mindenkit szeret, azt is, aki rossz döntést hoz, vagy erkölcstelen dolgokba fut bele. A második regényt a fiú szemszögéből akartam írni durva pesti éjszakákkal, de nem tudtam a fiús énemet előhúzni, ezért kellett visszaadni a nő szájába a történetet, így a kemény Istentagadó dolgok kimaradtak – csak akkor ismerhetjük meg igazán az Istent (vagy akár a másik embert), ha minden helyzetbe beengedjük. Ez volt az alapkoncepció a második regénynél.

– Burjánzó családi kaleidoszkópot festett, melyben Júlia saját volt férje mástól született gyerekeit is felneveli…

– A család és a sok gyerek, a halott férj, az angol rokonság és a többi fikció. Szerettem volna mozgalmas családi életet, ahhoz meg kell jó pár gyerek. A halott férj szükséges volt, hogy egy új szerelem létrejöhessen, nem akartam válással bonyolítani. Mivel külföldi nevek szerepelnek, a szerkesztőm (Miklya Zsolt) javasolta, hogy hozzak be egy külföldi szálat, mivel nem akartam magyarosítani a neveket. Számomra ilyen egyszerű dolgok ezek, általában egy megélt, erős érzelemhez, élményhez kapcsolom a kitalált világot. A fejemben folyamatosan mennek történetek, még éjjel, álmomban is, csak sajnos keveset írok le.

– Akkor már formálódnak az új sztorik, az új szereplők?

– További írói tervek? Igen, most előbb szeretnék újabb verseskötetet összerakni, de jó pár olvasói visszajelzésből tudom, szeretnék, ha tovább figyelhetnék a család történetét. Most ezen rágódom, hogy melyik szereplőt hozzam ref­lektorfénybe, szóval az is lehet, hogy ebből is lesz valami, nem tudom még. Az írás sok időt vesz igénybe, és amikor elindul egy történet, a szereplői makacsul vinni akarják tovább, nem hagyják az embert élni. Olyankor nem sokat vagyok jelen a családommal, hanem a szereplőimmel töltöm az időt, amikor nem írom a sorsukat, akkor is. Szeretnék még Zaláról írni, mert csuda emberekkel van tele, különleges szeglete a világnak. Olyan szeretni való.

(A könyveket a Parakletos kiadótól lehet megvásárolni, a két kötetet együtt akciósan.)

Forrás