A csodakert

A csodakert

A csodakertavagy  „A szeretet soha el nem fogy”

Példázatos mese a szeretetről és az időről egy kedves, öreg kertész történetén keresztül: „Milyen jó, milyen nagyon jó, hogy a szeretet olyan, mint a kertem. Mindig nő egy kicsit, ha új barátra találok! Csak az idő – tette hozzá sóhajtva – az bezzeg olyan, mint a tortám. Amennyivel több barátom lesz, annál kevesebb jut belőle egynek-egynek. Okosan kell hát elosztanom közöttük.”

Brumnabás karácsonya

Brumnabás karácsonya

Brumnabás karácsonya

Brumnabás, a kölyökmedve már nagyon unja a téli alvást. Amikor meghallja a száncsengő hangját, nem bír tovább magával, s elindul, hogy végre megtudja, mi is az a Karácsony. Így találkozik barátaival: Konráddal, Pepével és Blankával. Krizantisz király pedig elmondja nekik, ki az a Mikulás, és miért ünnepeljük a Karácsonyt. A „Konrád könyvek” második része mind tartalmában, mind formátumában jól illeszkedik a húsvéti kiadványhoz.

Csili

Csili

Csili

Miklya Luzsányi Mónika első ifjúsági regénye, a Csili lassan klasszikusnak számít, egy nemzedék nőtt fel azóta, hogy először olvashatta. Ám azóta sem kopott meg a történetek aktualitása, kamaszos bája, s az irántuk tanúsított érdeklődés. A könyv megújult formában, érettebb szöveggel, de a régi tartalommal várja olvasóit.
Csili – aki igazából Csilla – egy mai magyar városban éli hétköznapjait. Megtörténik vele mindaz, ami egy mai gyerekkel megtörténhet. Arról szól a könyv, hogyan érti és éli meg a Biblia igéit élete kis és nagy eseményei között. Amikor rossz jegyet kap, s a barátai cserbenhagyják. Mikor meghal a nagymama, s úgy érzi, fejére szakad a világ. Hogyan szembesül a szegénységgel, árvasággal, kitaszítottsággal, hogy élnek közöttünk fogyatékos emberek, hogy a tévé, a sajtó ufójelenségekről tudósít? Mi történik, amikor az oly rég várt kistestvér megszületik, s valójában nem is olyan, amilyennek ő elképzelte? Hogyan tapasztalja meg ez a szeleburdi kislány Jézus szeretetét, a legnagyobb szeretetet? S vajon hogyan lesz a csípős nyelvű Csiliből Csilla?

A nyomtatott könyv már elfogyott, de e-book formátumban még kapható.

Konrád, a húsvéti nyúl

Konrád, a húsvéti nyúl

Konrád, a húsvéti nyúl

Konrád, a húsvéti nyúl megunja a tojásfestést, s barátaival felkerekedik, hogy megtudja, miért is ünnepeljük a Húsvétot. A színes gyermekkönyv mesefiguráival közel áll a gyermekek által megszokott képi világhoz. A rajzfilmek nyelvén szólítja meg a kicsinyeket, kelti fel érdeklődésüket, hogy aztán megszólalhasson az evangélium, mostmár egy igaz történeten keresztül ismerhessék meg Jézus értünk hozott áldozatát, a feltámadás örömhírét. Mindezt Krizantisz király elbeszélésében.

Én már nagy vagyok

Én már nagy vagyok

Én már nagy vagyok

Egy három éves kislány mesél

Sok kis apró, hétköznapi mozzanat egy három éves kislány és családja életéből – gyerekszemmel. A füzet rajzos képi világa is ezt sugározza.

Meseszereplő - kesztyűbáb

Meseszereplő – kesztyűbáb

BábokTextil kesztyűbáb mesékhez, történetekhez: maci, nyuszi, csibe, gomba, király, ló, csacsi, cica, kutyus stb.

Kifestő képeslap csomag

Kifestő képeslap csomag

Kifestő képeslap csomagSzínezős képeslapokon 12 ó- és 12 újszövetségi történet. Ceruzával is jól színezhető regiszter kartonon (Csz), és csak filctollal vagy „Gioconda” olajkrétával színezhető vastag, fényes kartonon (Fsz).

Valamikor nagyon régen

Valamikor nagyon régen

Valamikor nagyon régenSzínes, keménytáblás leporelló, két párhuzamos történettel: Egyik oldalon Jézus születését, másik oldalon egy mai kisbaba születését követhetik végig a gyerekek.

Ha szólni tudnának...

Ha szólni tudnának…

Ha szólni tudnának...

Olvasó és színező füzet 6-10 éves gyerekeknek

Ha szólni tudnának a tárgyak, egy háló, egy hajó, vagy egy kosár, hogyan mesélnék el a Jézussal való találkozást? Hat történet szólal meg, Jézus csodái közül, ilyen „tárgyi” nézőpontból. Színező kép, történet, aranymondás, mini lexikon hat történethez.