A boldogság forrásai
Dr. Tatai István
– Igehirdetések az első zsoltár alapján
– Az ismert református lelkész igehirdetés sorozatában a boldogság útján haladhatunk előre. Isten nemcsak kiszabadít bennünket a bűn lehúzó örvényéből, hanem beszélni is akar hozzánk igéjén keresztül. Sőt, jó helyre plántál minket, ahol gyümölcsöt teremhetünk, mint a víz mellé ültetett fa, s kiteljesedhet az életünk. A bibliai példák, bátorító történetek és gyakorlati tanácsok segíthetnek mindnyájunknak, hogy megtaláljuk a boldogság forrását.
A kötet a Budahegyvidéki Református Gyülekezetben, 2019 adventjében elhangzott evangelizációs igehirdetések szerkesztett változata. Az igehirdetések témái:
- Boldog, aki számol a bűn örvény-törvényével
- Boldog, aki az Úr törvényének szerelmese
- Boldog, aki a helyére került és termőre fordult az élete
- Boldog, aki megbízható, mert Isten időzítése szerint él
- Boldog, aki hervadhatatlan és célba jut az élete









„Ki mérte meg markával a tenger vizét, ki mérte meg arasszal az eget? Ki mérte meg vékával a föld porát, ki tette mérlegre a hegyeket, és mérlegserpenyőbe a halmokat?” – sorolja kérdéseit a próféta (Ézsaiás 40,12), amikor az Úr mérhetetlen nagyságára akarja irányítani a figyelmet. De nemcsak ő, hanem minden Istennel találkozó ember a Bibliában – és azóta is – sorolja a kérdéseit, mert igazán csak kérdésekkel tudjuk megközelíteni a válaszok forrását.


Bibliai kvartett
Jellemzők
Bibliai társasjáték
Az első karácsony – Aki keres, az talál




Mi kell az életre szóló, helyes morális döntésekhez?