Met handen en benen (holland Kezes-lábas)

Bordspel over de Bijbel voor kinderen van 5-10 jaar.
A Kezes-lábas annak a klasszikus gyerekjátéknak az új, továbbfejlesztett változata, ahol az összekevert kártyákból vicces alakokat/karaktereket lehet kirakni. A kártyákon egy-egy emberalak négy része jelenik meg: külön a fej, a törzs bal és jobb oldala, illetve a lábak. Az egymáshoz illő testrészeket kell a játék során összerakni. Cél, hogy minél több teljes karaktert összeállítsunk, miközben megismerkedünk az Újszövetség legismertebb személyeivel, történeteivel. Tíz pár, tehát húsz személy képeit tartalmazza a játék (pl. József – Mária, Pál – Filippi börtönőr). Minden személyhez tartozik valamilyen tárgy (esetleg élőlény is), ami az adott személyre jellemző (pl. Péter hálóval – András halaskosárral).
Öt játékváltozatot találhatunk a szabályfüzetben. Az egyszerű Kezes-lábas már ovisokkal is játszható, de a nagyobbaknak is élményt jelent. A Páros kezes-lábas és a bibliaismereti kérdésekkel kiegészített játékok (Mit csinál a bal/jobb kéz?, Ki vagyok én?, Kinek a mije beszél?) pedig már a nagyobb, ill. a Bibliában járatosabb gyerekek számára készültek. De nyugodtan kezes-lábasozhat együtt több korosztály is, így családi együttlétek, kirándulások kedvelt játékává válhat.
Tartalom: 80 db színes, kemény kártyalap, 1 dobókocka, magyar-angol kétnyelvű színes játékszabályfüzet
Angol nyelven is kapható Fit in Misfits néven, melynek megrendelési száma A-030977.
Képpárok:
Gyülekezetépítő stratégiai játék
A játék során egy képzeletbeli tartományban megváltásra várnak a földek. Erre a gazzal, tövissel, sziklákkal és útszéllel teli vidékre kell a játékosoknak, misszionáriusoknak kimenni szolgálni, előbb plántálni, majd felépíteni a saját gyülekezetüket. A misszionáriusoknak saját karakterük van, egyikük számára az imádság a legfontosabb, másikuk számára az igeolvasás, a harmadiknak áldott minden cselekedete.
A gyülekezetépítés különböző szolgálatok (imaszolgálat, bibliakör, diakóniai szolgálat) beindításával lehetséges. Ám a földek megváltása, a gyülekezet felépítése emberi erőből nem lehetséges, ezért a misszionáriusok minden cselekedetét áldás kell, hogy kísérje. A gyülekezet munkáját különböző (nem várt) események is tarkítják. Ezek lehetnek jók és rosszak, mint ahogy a való életben is: a világgazdasági válság, vagy egy-egy drogos banda megjelenése a városban negatívan hat a gyülekezetre, ám egy városevangelizáció nem várt ébredést hozhat.
Alapvetően fontos: Isten munkásainak nem az a célja, hogy egymást legyőzzék, hanem hogy a szolgálatban egymást erősítsék. Ezért a játékelv úgy van kitalálva, hogy a játékosok óhatatlanul is keresik az egymáshoz vezető utakat, a közös szolgálatok lehetőségét.
A játék a fiatalok számára jól ismert stratégiai játékok elvére épül. 10-12 éves kortól ajánljuk, minimum 3, maximum 12 (esetleg 24) fős csoportban játszható.
A játék tartalma:
Társasjáték tízéves kortól 2-8 játékos részére
„Színről színre” nézhetjük végig a Biblia történeteit, főbb életképeit, szimbólumait, ha közelebb lépünk a művészettörténet korszakaihoz, jól szemügyre vesszük a művészek alkotásait. Rácsodálkozhatunk különböző korok és alkotók bibliai világképére, biblia- és istenképére, megismerhetünk keresztény jelképeket, értékeket, fogalmakat. Felfedezhetjük a művészeti korstílusok, képzőművészeti műfajok jellegzetességeit, rejtett információit, mint pl. a tárgyak, mozdulatok, egyéb képi elemek vagy a színek szimbolikája.
Ilyen „színről színre” való szemlélődésre, játékos felfedezésre invitál ez a bibliai és művészettörténeti kártyajáték, ami végigvezet a művészettörténet nagy korszakain az ókortól napjainkig. 160 kártyán 160 újszövetségi témájú műalkotás – freskó, szobor, kárpit, táblakép, ikon, dombormű stb. – színes képével találkozhatunk, öt alapjáték tízféle játékszabálya közül választhatunk. Kártyagalériát építhetünk a bibliai téma, korstílus, származási hely, műfaj figyelembevételével.
Az Ószövetségi és az Újszövetségi kártyagalériával külön-külön is, de együtt, egy nagy galériává összevonva is lehet játszani. Tízéves kortól gyerekeknek és felnőtteknek, fiataloknak és öregeknek, otthon és gyülekezetben, iskolában és táborban, egyszerű változata még útközben is játszható.
Játéklehetőségek:
Fejlesztési területek:
Doboz tartalma:
Séta egy bibliai növénykertben
Teremhet-e a szőlő fügét? Erre könnyű válaszolni. De ismerjük-e annyira a növényeket, hogy minden felmerülő kérdésre tudjuk a választ. Pl. A gránátalma honnan kapta a nevét? Melyik várost nevezi a Biblia pálmák városának? Milyen csodát tett Elizeus próféta a tökfőzelékkel?
Ebben a társasjátékban százhetven kérdésre mintegy hétszáz válaszlehetőség közül választhat az, aki belemegy a játékba. Az egyes kártyatípusokkal külön-külön is, együtt is többféle szabály szerint játszhatunk: található itt növényteszt, kártya- és társasjáték, valamint karakterjáték pantomimmel, drámával, meséléssel. A különböző nehézségű játéklehetőségek több korosztály számára is élvezhetővé teszik a játékot. Jól alkalmazható hittanórákon és hittantáborokban, gyermekfoglalkozásokon, játékklubokban és családi körben egyaránt.
Fejlesztési területek:
Tartozékok:
A Christian board game
’Find Your Way’ is a game where you have to find animals, plants and different objects from Bible stories. Where? On the roads of the network you build around the temple. Who is going to find the most objects? It doesn’t only depend on luck, but also on how you find your way around the board. Making good decisions and working together will help. After all, the main aim of the game is to enjoy playing it.
Bibliai társasjáték
Mappás játék-sorozatunk harmadik része a Biblia állatvilágával ismerteti meg a gyerekeket, olyan játéklehetőségeken keresztül, mint az állatábécé, dominó, memória, „Ki vagyok? Mi vagyok?”, „Állatkereső”, „Melyik történetből jöttem?”, vagy a táblás társasjáték. 7–16 éves korig több korosztály számára alkalmazható, a megfelelő nehézségi fok kiválasztásával. A mappa színes játéktáblát, szabályfüzetet, 9 kártyasorozatot tartalmaz. A szabályfüzetben bibliai állatszótár segíti a tájékozódást. A kártyákat a felhasználónak még ki kell vágnia.
Jellemzők:
Társasjáték újszövetségi személyek megismeréséhez
A játék a közismert torpedó-játék segítségével többféle játéktevékenységre ad lehetőséget (tanítvány-, név-, szó- és ige-halászat). A különböző nehézségű játéklehetőségek több korosztály számára is érdekfeszítővé teszik a játékot. Hittanórák és hittantáborok, vasárnapi iskolai foglalkozások és ifjúsági bibliaórák kedvelt játékává válhat. A csomag színes játéktáblát, szabályfüzetet, kártya- és korongsorozatokat, mintalapokat tartalmaz. A kártyákat a felhasználónak még ki kell vágnia.
Jellemzők:
Bibliai társasjáték
Komplex játék bibliai mesterségek és foglalkozások tanításához, mely többféle formában alkalmazható: az egyszerű „kérdés-felelet” játéktól kezdve, a párosító-, memória-, pantomim és kártyajátékon keresztül, a táblás társasjátékig. A mappaszerű játékdoboz színes játéktáblát, szabályfüzetet, és öt színes kártyasorozatot tartalmaz, utóbbiakat a felhasználónak még ki kell vágnia. A különböző nehézségű játékkártyák több korosztály számára is (7–16 év) érdekfeszítővé teszik a játékot.
Jellemzők:
Bibliai párosító és memóriajáték 5–10 éveseknek
Kihez tartozik a sátor, a szőlő, az oroszlán, és a többi tárgy, élőlény az Ószövetség korából? Huszonnégy kártyapár ad lehetőséget a jól ismert játékvariációkra, mégsem a szokványos módon. Mert az összetartozó képpárok ezúttal eltérnek egymástól, nem csupán másolatok. Az egyik képen egy bibliai személlyel és a hozzá tartozó tárgy, élőlény fontos részletével vagy más nézetével találkozunk, a másik képen maga a tárgy, élőlény jelenik meg egyedül, teljes egészében. Így már a párosítás is érdekesebb, a memória nehezebb, de izgalmasabb, s mindez kiegészülhet némi bibliaismerettel is.
Ez az oldal cookie-kat használ. Ha folytatja a böngészést a webhelyen, akkor elfogadja a cookie-k használatát.
OKWe may request cookies to be set on your device. We use cookies to let us know when you visit our websites, how you interact with us, to enrich your user experience, and to customize your relationship with our website.
Click on the different category headings to find out more. You can also change some of your preferences. Note that blocking some types of cookies may impact your experience on our websites and the services we are able to offer.
These cookies are strictly necessary to provide you with services available through our website and to use some of its features.
Because these cookies are strictly necessary to deliver the website, refusing them will have impact how our site functions. You always can block or delete cookies by changing your browser settings and force blocking all cookies on this website. But this will always prompt you to accept/refuse cookies when revisiting our site.
We fully respect if you want to refuse cookies but to avoid asking you again and again kindly allow us to store a cookie for that. You are free to opt out any time or opt in for other cookies to get a better experience. If you refuse cookies we will remove all set cookies in our domain.
We provide you with a list of stored cookies on your computer in our domain so you can check what we stored. Due to security reasons we are not able to show or modify cookies from other domains. You can check these in your browser security settings.
We also use different external services like Google Webfonts, Google Maps, and external Video providers. Since these providers may collect personal data like your IP address we allow you to block them here. Please be aware that this might heavily reduce the functionality and appearance of our site. Changes will take effect once you reload the page.
Google Webfont Settings:
Google Map Settings:
Google reCaptcha Settings:
Vimeo and Youtube video embeds:
You can read about our cookies and privacy settings in detail on our Privacy Policy Page.
Adatvédelmi Tájékoztató